Sziasztok, Jáló vagyok. Közép-Európa első világra szóló podcast csatornáját hallgatjátok Magyarországról. Ez a Budapest.fm. Hi, my name is Ray, and you're listening to the number one podcast station in Central Europe, Budapest.fm. Podcasting to the world from Hungary. Szeretettel üdvözlök mindenkit, Dr. Roza Orsolya vagyok, és a mai napon egy rendhagyó egészséglaboros podcast lesz, mivel általában arról szokott szó esni, hogy mit tehetünk az egészségünk megőrzéséért, illetve helyreállításáért, és minderről általában szakemberekkel beszélgetek, viszont ma a mai napon egy emberi történetet hoztam el. Az elmúlt egy évben a Covid és a koronavírus uralta általában a híreket, és minden nap lehetett olvasni, hogy hányan betegedtek meg, hányan haltak meg, és így akarva-akaratlanul is emlékeztetve vagyunk halandóságunkra. Mai vendégemmel, Monostori Tiborral arról lesz szó, hogy mi történik akkor, amikor az embernek a halál közelsége tényleg kézzelfoghatóvá válik. Tibor negyvenéves volt, és egészséges, mielőtt nagyon rövid idő alatt szívátültetésre lett szüksége, és sokszor láthatjuk például a filmekben, hogy valaki vár egy szívre, és izgulunk, hogy megkapja, de vajon arról kevesebb szó esik, hogy mi is történik utána, milyen lesz a mindennapi élet, miben változik meg, és milyen érzésekkel találja magát az ember szemben. Úgyhogy nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást, Tibor. Szia, és köszöntöm a hallgatókat is. Szerintem először kezdjük is azzal, hogy hogy kerültél ilyen helyzetbe, ilyen fiatalon? Hát ez egy nagyon jó kérdés. Azt tudni kell, hogy általában a közvéleménynek úgy megfelelünk a történetekben, az embereknek körülbelül a nagyon nagy százaléka, tehát a 70-80 százaléka, aki odáig eljut, hogy szívátültetésre van szüksége, nekik a történetük nagyon-nagyon hosszú. Ez azt jelenti, hogy ez a hosszú idő alatt ez legalább egy jó sok emberrel beszéltem, rengeteg sorstársam van, ez egy jó 10-15 év. Mi alatt egyszerűen csak elhasználódik egy szív, tönkremegy egy szív, ennek rengetegféle oka lehet, magának a transzplantációnak is lehet száz oka, de ez mindenesetre a többségnek a története az nagyon hosszú időre tevődik, egy jó 10-15 évre. Én a kisebbséghez tartozom, ebbe inkább ilyen 10-20 százalékba, ahogy így föl tudtam nagyjából mérni a dolgokat, akiknek nem volt ilyen hosszú előélete ebben a dologban, egyszerűen történt valami, egészen pontosan nincs meghatározva, nem mindig lehet meghatározni pontosan, hogy micsoda, bakteriális fertőzés vagy egyéb bármilyen más indok, amiért egyszerűen csak a szív felmondja a szolgálatot, és ez sajnos életkortól függetlenül nagyon-nagyon gyorsan megtörténhet. Nagyon gyorsan, tehát tényleg napok kérdése, hogy egy, azt hiszem talán az optimális az ilyen, most nem akarok tényleg hülyeséget mondani, csak agyból gondolkodok, ilyen 60-70 százalékosan teljesít egy szív, na most ez simán le tud menni egy ilyen 10-20-ra, ami viszont már nagyon-nagyon problémás. Tehát akkor a te esetedben az történt, hogy egyik nap eljöttek a tünetek, és heteken belül… Igen, igen, egészen pontosan 2020-ban járunk, tehát a tavalyi évben, és egészen pontosan májusban. Azt történt, akkor a Covid kezdődött el, ugye, és már elindult az első hullámnak a teteje végül is. Elkezdtem, éjszaka rosszul éreztem magam, fulladtam, és hát nagyon nem éreztem magam jól. Másnap felhívtam az orvost, bemenni a háziorvoshoz már nem lehetett a Covid miatt, úgyhogy mindenki csak telefonos segítséggel segítettek, hogy milyen gyógyhatású ... szedjem. Természetesen felírtak persze egy olyan gyógyszert, aminek semmi hatása nem volt, inkább csak rontott a helyzeten, mert természetesen telefonon keresztül meg egyáltalán nem nehéz segíteni a háziorvosoknak is, de mindegy, folytatódott még a problémám továbbra is, nem lettem jobban, és hát meg kellett keresni az ügyeletes kórházat végül is, oda jutottunk. Az az érdekesség, hogy még valahogy be tudtam vezetni autóval, de hát utána már nagyon nehezen tudtam járni. Bekerültem a honvédkórházba, úgyhogy ő volt az ügyeletes kórház. És hát annyiból volt szerencsém, hogy rögtön EKG-ra tettek. Először megkérdezték, hogy covidos vagyok-e, mondtam, hogy én szerintem nem. Kérdezték, hogy van-e lázam, mondtam, hogy szerintem nincsen, kiderült, hogy rögtön megállapítottam már a katonabejáratnál, 41 fokos lázam volt, természetesen. De nem voltam covidos, és sose voltam az, viszont rögtön felraktak egy EKG gépre, és az rögtön kiakadt. Ez a kiakadás egy EKG gépen az azt jelenti, hogy nem azt a sima hullámokat látjuk, mint amit általában egy szívdobogásnál szoktunk látni, hanem össze-vissza köröznek ezek a vonalak, és ebből meg lehet állapítani pontosan az orvos meg tudja állapítani, a kardiológus, hogy igazából történt egy szívroham azon az éjszakán, amelyikről beszéltem. És hát ugye utána fölpörögtek az események, onnantól kezdve már nem is érdekelt annyira őket, hogy most covidos vagyok-e vagy nem, fölküldtek az intenzív osztályra, mert hogy ennél vannak fontosabb dolgok is most. Például az, hogy túléljem, és felkerültem az intenzív osztályra, és hát ott végig is nem részletezem a dolgot. Nagyon ügyesek voltak abban a Honvéd Kórházban, hogy meg tudták állapítani egészen gyorsan azt, hogy ebben ők nem tudnak segíteni, mert olyan súlyos a helyzet. Ilyenkor egyetlenegy kórház tud segíteni, azt szerintem nagyjából aki Budapesten lakik, az mindenki tudja, hogy ez melyik kórház, ugye ez igen, ez a Városmajori Klinika. Ez egy központi szívkórházunk van, ahol minden, tehát teljes körű szolgáltatást meg tudnak látni nekünk. Transzplantáció szkizelag csak ott lehetséges, tehát az egész országban. Van még a GOKI is, majd erről majd lehet, hogy később mesélek, addig a gyerekeket transzplantálják. De mindenesetre a Városmajorba kerültem öt napon belül, mert olyan sürgős volt a helyzet. Már akkor rájöttek, hogy itt olyan sürgős a helyzet már a Honvéd Kórházban öt nap alatt, hogy én úgy emlékszem, hogy nekem már ott mondták, már mielőtt a mentőbe beraktak, hogy erre lesz szükség. De a kaprontosok, az nem is derült ki. Nem, nem, nem, nem. És mennyi ideig kellett várnod? Elindult. Igen, igen, ez is nagyon változó, nagyon változó. Valaki nagyon kevés ideig, valaki hosszan. Eleve úgy néz ki az egész rendszer, hogy vannak mindenféle listák. Van egy, ha jól tudom, mindenesetre nagyjából tudok, amennyit összeszedegettem mindenféle folyóiratokból, orvosoktól. Tehát ugye van egy sima listánk, meg van egy sürgősségi listánk is. A sima listán várakoznak körülbelül sorstársaim egy ilyen 120-an, ha jól tudom, de ez csak egy nagyjából számot tudok mondani körülbelül. Ez a 120 ember az úgy van rangsorolva, hogy kinek milyen SOS-es gondja van. Tehát nyilván akinek, mit tudom én, egy tíz év múlva elég, hogyha a szívet kap, vagy öt év múlva, akkor őket hátrébb sorolják, az életveszélyes embereket pedig nyilván sokkal előrébb. Akkor te gondolom listavezető vagy. A végén odáig jutottam, kaptam én már közben műszívet is. Ugye a műszív az, amikor egy külső gép támogatja a keringetést. Arra is sajnos szükség volt. És hát ugye ez alatt az idő alatt már csak utólag tudom persze feldolgozni, mik történtek, mert nem voltam magamnál hetekig, sőt van, amikor hónapig is nem teljesen. Végül is műszívem is volt, és hát persze eljutottam odáig, hogy mondhatjuk azt, hogy number one lettem az országban. Ez azt jelent, a number one az körülbelül annyit jelent, hogy egy ilyen, hát mondták, hogy ilyenkor nagyon gyorsan lehet szívet kapni. Ugye természetesen itt nem csak a magyar szívekre hagyatkozunk, hanem az Eurotransplant listán rajta vagyunk, ezt biztos sokan tudják Magyarországon, nagyon jól működik a rendszer. Körbe-körbe pörögnek a szervek, ugye négy nagy szerv van az emberi testben, amik leginkább transzplantálnak, ugye ez a szív, a tüdő, a máj és a vese. És ugye ez a négy, ezen kívül más is transzplantálnak még, de leginkább ezt a négyet, és ugye ezek körbe-körbe pörögnek az egész EU-ban, mert hogy így nagyobb a merítés, hát fogalmazzuk úgy, az agyhalott emberek szerveiből. És májusban volt, és akkor meddig vártál? Így van, utánam még műszívet is kaptam, mert hogy az úgy tűnt, hogy az még kell, hátha beindul a szív, mindenféle háttérmozdulatai voltak ennek, hogy miért. Mindenesetre megkaptam a szívet végül is július 4-én. Hát akkor az nagyon gyors volt. Igen, igen, alapvetően ez nagyon gyors volt, úgyhogy ez is, mondom, teljesen különböző, ki mennyi ideig vár szívre. Nekem időm igazából sok már nem volt, a sürgősségi osztályon, az intenzív osztályon, és szerencsére találtak egyet. Hát ilyenkor azt mondják, hogy egy jó szívet kaptam. Hogyha egy orvos azt mondja egy embernek, hogy egy jó szívet kapott, azt megpróbálja lefordítani magyarra, ez körülbelül annyit tehet valószínűleg, hogy fiatalabb, mint én. És tudtuk-e valamit a donorról, vagy ez ilyenkor teljesen titokként kezelik? Természetesen ez teljesen száz százalékosan titkos. Vannak mindenféle amerikai filmek, hogy a filmekben jutána mennek az emberek, és akkor találkoznak a szüleivel, meg satöbbi, satöbbi. Erre nincs is lehetőség, és jogszabályok is természetesen tiltják, tehát nem tudok igazából semmit találgatni. Lehet olyan dolgokat lehet, hogy mondok egy példát, például a férfi női dolgokkal nem szórakoznak olyan szempontból, hogy a férfi férfit kap, a nő pedig nőt, és megmondták, hogy miért, körülbelül. Picit más a két szívnek a típusa, az összetétele, vagy a kinézete, a szerkezete inkább talán. Igen, meg olvastam is, hogy a túlélésnél is, hogyha egy férfi női szívet kapott, akkor a túlélési esélyei is rosszabbak voltak. Így van, így van, így van. Úgyhogy azt egyelőre megállapíthatjuk, hogy biztos, hogy férfi. Amikor azt mondják nekem, hogy jó szívet kaptam, akkor azt lefordítom magyarra, az azt jelenti, hogy fiatalabb, mint én. Tehát a negyven éves korhoz képest, ha szerencsém van, akkor harmincöt, harmincöt éves lehet mondjuk a szív. És az is szinte biztos, hogy ez szerintem Magyarország vagy pedig Ausztria. Megmondom, hogy miért, mert én úgy tudom, hogy leginkább Ausztriával és Németországgal vagyunk a legszorosabb kapcsolatban, azt hiszem az eseteknek talán a 65 százalékában ebből a két országból jönnek a szívek, tehát elég nagy esély van. Ugye az ember összerakosgatja ezeket a puzzle darabokat, és annyit tudok szerintem mondani, hogy nagy esély van arra, hogy esetleg talán ez egy ausztriai 35 éves férfi. Ennyit, de többet már nem is szeretnék. Ehhez lett volna a következő, hogy te szeretnél? Mert olvastam most, mielőtt beszéltünk, egy pár cikket erről, meg review-kat, meg nagy analíziseket, ahol összeszedtek több embert, aki átesett szívátültetésen, és azt nézték, hogy milyen érzések voltak a szívátültetés után bennük, és én amúgy nagyon meglepődtem, mert azt olvastam, hogy sok embernél előfordult bűnösségérzés, hogy lelkiismeret-furdalása miatt, hogy megkapta valakinek a szívét, illetve hogy a régi szívét elvesztette, ez is egy negatív érzés, de közben ott van az is, hogy egy új esélyt kapott az életre, és akkor ott van még az egy utolsó komponens volt, hogy szerettek volna többet tudni a donorról, hogy vajon valamit kaptak-e úgymond tőle, akár személyiségben, szokásban. Nem tudom, neked milyen érzések voltak akár ezek közül? Hú, ez nagyon sokat kérdeztél, nagyon jó kérdések, mindegyik összefoglalhat az összes egyenként is amúgy. Legyünk sorba. Tehát ez nagyon jó kérdés, igen, igen, igen. Tehát ez természetesen ez típus kérdése, tehát ki milyen típus. Én ezeket a dolgokat a vállamra, nem vagyok hajlandó a vállamra tenni. Mondok példákat, és nekünk van a Facebookon egy saját csoportunk, ebbe csak mi vagyunk. Azt tudni kell, hogy mi, magyarországi jelenleg most, akik élünk, elég sokan vagyunk, 460-an, most per pillanat ennyien élünk. Ez a szám folyamatosan változik, természetesen meghalunk, születünk, újszülöttünk, mindenféle, egy picit mindig több, egy picit több. Most éppen mondom, majd... Majd egyszer elérjük az öt tizedet. Szóval nem vagyunk amúgy annyira kevesen. És ott írják sokszor, vannak ilyen Donor, minden évben van ugye az ismeretlen donor napja, amikor ugye emlékezünk a donorunkra, és hát ugye sokan írják, hogy igen, hogy vannak bennük ilyen rossz érzések, hogy ez miattam. Nem, nem, nem, mindenkinek, nem, nem. Senki nem halt meg miattam. Senki. Igen, nekem is ez lenne az első gondolat. Most találgatok folyton, hogy magyarul ez egy hülyeség. Tehát nem, nem, nem. Itt egyszerűen történt egy probléma, és ami sajnos megtörtént, elég baj. Valahol a világon, vagy Magyarországon máshol történt egy másik probléma, ami tőlem azt hiszem tényleg teljesen független, egy másik nagyon nagy probléma, ahol sajnos egy valószínűleg egy agyhalott ember, akár egy, hát a legnagyobb százaléka a dolgoknak az inkább valószínűleg baleset, egy balesetes ember valahova fekszik, az is egy nagyon nagy probléma, és az a két probléma valahol az egyik megoldja a másikat, fogalmazzunk így, de egy dolgot mindenkinek tudni kell: transzplantáció, tehát így senki nem halt meg miattam. Igen, de akkor ez egy létező dolog tényleg, hogy valaki… Akik… ez egy olyan dolog, hogy aki általában lelkiismeretes, alapból lelkiismeretes, és alapból, mit tudom én, érdeklődik ezoteria, meg mindenféle más dolgok, jobban belemegy dolgokba, nyilván azt jobban megviseli, merthogy valaki meghalt értem, de nem, nem, senki nem halt meg értem. Ezzel csak megkaptam a szívét. Szerintem is valahol ezen az oldalon lennék. Meg ebbe nem muszáj beleőrülni, én nem azért kaptam új szívet, hogy beleőrüljünk, mert ennek nincs értelme, mert ugye a klinikán főállásban dolgozik minimum három pszichológus, ugye nem véletlenül. Beszéltünk is velük sokszor, beszélgettünk, és hát ők is azért vannak ott, mert vannak olyan típusú emberek, akik ezeket a dolgokat magukra veszik, és rögtön a műtét után már, még ott a klinikán is, és tőlem is azeket ugye megkérdezte a pszichológus, de mondtam, hogy nem, én nem vagyok ilyen, tehát engem ez a része nem érdekel, tehát én örülök, hogy kaptam, persze hálás vagyok, persze nagyon hálás vagyok érte, de hát ahhoz az emberhez úgy más tüdőben meg úgy nincs közöm, csak megkaptam a szívét. És maga az, hogy a régi szívedet elvesztetted, ez is nekem meglepő volt, hogy ez is van, akikben egy negatív érzést vált ki, tehát hogy nem tudom, egy gyász talán folyamatot? Hát ez, nem tudom, nem tudom, hogy… valahogy úgy hevesen emellett a dolgot, hogy lehet, hogy valamiért nem szeretett annyira, vagy egyszerűen csak annyi, hogy így kellett történnie. Szóval igazából ebben se gondoltam, hogy annyira benne. Volt egy érdekes dolog amúgy, az ember amikor már bemegy, úgy mond, begyógyszerezik, és már így sok félig van magánál, akkor érdekes, hogy ez a protokoll, hogy akkor kell az összes papírt aláírni. Hát persze, nyilván elolvasni már nyilván nem tudom, de nem is az a lényeg, de el szokták mondani, hogy beszedítünk alá, és akkor van egy ilyen, hogy felajánlom az orvostudománynak a sajátomat, és hát alá kell írni, hogy hát persze-persze, így felajánlom, és akkor van az emberben ilyen érdekes érzés, hogy végül is most mit csinálok, meg mit nem, meg mindegy. Tehát ez egy ilyen mellékszál végül is. De ezt nem is tudtam, hogy ilyenkor akkor gondolom tanítási vagy egyéb… Ahol mi feküdtünk, a városmajor, az nem kórház, az egy klinika. A klinikák között rengeteg a különbség. A klinikán két dolog van: oktatás és kutatás. És ugye hát az egész összetétele az összes dolgozónak, az orvosoknak és mindenkinek, tehát én pontosan láttam az életüket, tehát közöttük éltem három hónapig. Tehát én pontosan tudom, hogy ők miket csinálnak, ugye a vezetőjüket ugye mindenki ismeri a tévéből, ugye Merkelió, és nagyon-nagyon össze van szedve a csapat, tehát minden szempontból fantasztikus orvosok dolgoznak ott. A második apukámat természetesen ismerem, nem sokszor találkoztam vele, nem mondom őszintén, ugye a második apukámat mi annak hívjuk, aki ténylegesen műtött minket. És hát most nem mondom a nevét, mert nyilván nem járult hozzá, de ő is egy nagyon neves orvos. Szerintem sokan nem is csinálhatják ezt, kb. egész Magyarországon körülbelül hároman, kb. aki egyáltalán transzplantálhat. Akkor nagyon sok gyereke van. Igen, sok gyereke van, sok, sok, sok. Hát egész pontosan, aki engem csinált, az neki egész pontosan 130 gyereke van. Úgyhogy ilyenek vannak. És hogyha nem ez a két érzés volt, akkor ott van még ez az újjászületés az életre, akkor te ezt az optimistább vonalat ragadtad meg? Vagy gondolom azért az első sokk után, nem tudom, mik voltak a gondolataid, vagy azok hogy alakultak át, vagy hogy küzdöttél meg ezzel? Hát igazából én alapból optimista vagyok, és hogyha vannak ilyen helyzetek az életben, ilyen sok hatások vagy bármi más, én mindig megpróbálom a jó oldalát megfogni. Hát egyszerűen csak örülök neki, hogy igen, szóval van az emberben egy ilyen érzés, mint a filmekben is, van, aki átél egy bármilyen sok hatást, persze sokkal jobban örül minden egyes napnak. Mert általában ez szokott kérdésként felmerülni: te végül is jobban örülsz? Igen, amúgy igen, igen, jobban örülök minden napnak, mint az átlagember, mert az átlagember egy ilyet ugye nem tud felfogni, hogy milyen egy ilyen sok hatás, de ne is fogják föl, mert az a legjobb, ha nem is vesznek benne részt. Nyilván az a legjobb, hogy az ember úgy éli le az egész életét, hogy ilyen típusú sok hatások nem érik. De akiket érnek, azok igen, egy kicsit máshogy nézik a világot. Én is most már dolgozok, vagy bármit csinálok, nem csak munka, bármi más, amiért rosszul érint, nem érint már annyira rosszul, mint korábban. Tehát hogy az ember átlép jobban dolgokon, mint korábban. Tehát nem lettem ettől szomorúbb, inkább csak másabb vagy vidámabb. Talán egy kicsit jobban vagyok, talán lelkizősebb. Nem lehet azt tudni, hogy… Nem is tudom, hogy ebben a dologban például higgyek-e, hogy fölveszek-e én olyan dolgokat, ami az előző tulajdonosának volt. Igen, ezt én magam akartam kérdezni, mert volt egy olyan ötven emberes, akikről volt, akiket megkérdeztek, és elkezdtek szívetültetést, és olyan is ott három mondta azt, hogy teljesen új szokásuk lett, sőt egyszer egy konferencián hallottam, hogy az nem szívátültetés volt, ez székletátültetés volt, de ugye tudjuk, hogy a baktériumoknak köze van az agyi működésekhez is, és az összeköttetésben van, és hogy ott például, hogy az, aki megkapta a transzplantációt, ő elkezdte szeretni a jazz zenét. Tehát hogy ezt nem tudom, hogy ez ilyen anekdota, vagy tényleg esetleg a közösségetekben van olyan, aki ilyet átélt, vagy neked van-e valami új dolog? Hát sok mindent beszélgettem a sorstársakkal, erről mondjuk pont nem, erről mondjuk pont nem. Én magamon ennyire konkrét dolgot így nem vettem észre. Nem zárom ki, hogy van ilyen, mert ennyire azért én is vagyok így, tehát ennyire én is hiszek az ilyen dolgokban. Lehet, hogy később lesz ilyen, nem tudom, meg kicsit talán úgy, nem tudom, hogy lelkizősebb vagyok talán, mint korábban, de ez inkább tudható szóval nemcsak simán magának a műtétnek is, hogy egyáltalán így túléli az ember. De szerintem én magamról nem veszem észre, ezt nem tudom, nem tudom. Szerintem lehet, hogy van ilyen, nem tudom. Én még nem tapasztaltam, vagy más típus. A jazz zenét biztos, hogy nem veszem... de nem tudom, lehet, hogy később lesz valami. És az életmódod, igaz, hogy az inkább ugye az olyan szívtranszplantáltaknál érvényes, akiknek ugye szívelégtelensége volt, vagy esetleg az életmódjuk vezetett oda, hogy a szívükre ment, úgymond. Nálad ez, tudom, hogy nincs meg az oka, de életmódváltáshoz vezetett? Tehát jobban vigyázol, vagy egészségesebben élsz, vagy jobban odafigyelsz a szívedre? Mindenképpen oda fogok mindig is figyelni rá, természetesen, mert hogy ezt kaptuk, és ezt meg kell tartani. Úgyhogy szerintem többet sportolok már, persze amennyit az ember bír, mert egyelőre még azért nem vagyok százszázalékos. Ugye ez tavaly július 4-én történt, úgyhogy még nem vagyok még egy éves sem, majd júliusban leszek egyéves, és annyi az ember itt még nem tart a százszázalékos szinten, de például biciklizni már tudok, futni még nem. Legalább mondjuk úgy, hogy még nem próbáltam, de szerintem nyáron már fogok majd tudni futni is. És mi ugye jövő, mert ebben teljesen nem tudom, hogy ilyenkor meddig lehet elmenni, tehát szívátültetettként lehet maratonokat vagy ultramaratonokat is futni, vagy az azért már megterheli annyira, hogy... tehát mik a javaslatok, mi az a határ? Különböző fázisok vannak. Én most abban a fázisban vagyok, ahol azt mondják az orvosok, hogy igazából a szívemet már nyugodtan terhelhetem. Nyilván ne induljak el egy maratonon, mert egyéves korú emberek még nem szoktak, de nyugodtan bármit próbálhatok, amit szeretnék. Nincsen semmilyen megkötés. Ez ugyan olyan, mint amikor kijöttem a kórházból, és akkor kérdeztem, hogy mikor vezetetek autót, mert nekem ez fontos volt, ugye első körből azt mondták, hogy hát amikor úgy érzem. Tehát ugye nincsenek ennyire kőbe vésett dolgok így az életben, de amikor az ember úgy érzi magát, akkor elkezd itt csinálni. Lehet, hogy egy-két hónap múlva már tényleg úgy megpróbálom futást is, és akkor futok, úgyhogy hát meglátjuk. Tényleg műtét után mennyi ideig voltál kórházban? Hát ugye én inkább előtte voltam, mert ugye volt itt műtétkezelés is, műtétbeültetés, kiszedés, új szívvel. Úgyhogy én összesen három hónap, mondjuk körülbelül a műtét előtti része volt két hónap, és a műtét utáni része kb. egy hónap. Tehát akkor egy hónap után szívátültetettként haza lehet menni, és otthon... Bőven, bőven, ez a fantasztikus az egészben, ugye ezt úgy kell elképzelni, hogy két különböző szinten két különböző osztály van. Fölül van az intenzív osztály, ugye mindenki maga pont a műtét előtt már ott van, megtörténik a műtét, és még ott is marad. Körülbelül nem sokáig, egy ilyen két-három hétig. Két-három hét után az ember, körülbelül szinte majdnem mindenki a tapasztalataim alapján a saját lábán megy le az első emeletre. A saját lábán, körülbelül kettő kötél három hét múlva az új szívvel a saját lábán. Ez csak azért mondom érdekességképpen, az emberek nem tudják elképzelni most, hogy fél évig fekszünk, vagy mit csinálunk, nem, azért ez ennél azért gyorsabb. És akkor rehabilitálódunk lent az alsó szinten, még egy körülbelül két-három... ez mind az optimális idő persze, még egy két-három hétig, vagy kicsit tovább gyógytornázunk, az nagyon sok kell persze, az minden nap bent is, meg utána otthon is. És utána az ember szépen hazamegy. Úgyhogy maga a rehabilitáció ilyen szempontból ez a része például gyors. Gondolom, te is immunszupresszív szereket kell, hogy szedj életed végéig. Igen, igen. És hogy ezek mennyibe korlátoz, vagy mi az, amit úgy érzed, hogy korlátozás lett így a szívátültetés után, hogy nem fogod tudni csinálni, vagy mi az, amire jobban kell vigyáznod, vagy milyen mellékhatások vannak esetleg? Mellékhatások, olyan hatalmas mellékhatásokat egyelőre nem tapasztaltam. Most úgy néz ki, hogy valószínűleg az volt nekem személy szerint, hogy a laktózérzékenységemet például ez a rengetegféle gyógyszer úgy néz ki, hogy kihozta. Az meg van állapítva egy másik intézményben, hogy erre azért a génjeimben eddig benne volt, és ez most kicsit kihozta. Az a lényeg, hogy mindenkinek valamilyen mellékhatást azért okoz maga a műtét. Tehát ez egy akkora műtét, ennél nagyobb műtétek azért nem nagyon vannak, mondjuk például egy agyműtét vagy ilyesmi, persze kicsit azért annál komolyabb, de ez egy akkora műtét, hogy mindenkinek sajnos okoz valamit, amit meg kell oldani, és meg is oldjuk együtt az orvosokkal. És például egy sorstársamnak vizesedett nagyon sokáig a szíve. Neki megvan pontosan állapítva, hogy miért, ilyen is van sajnos, hogy a régi szíve már annyira rossz volt a tíz-tizenöt év alatt, hogy hatalmas nagyra nőtt, és amit megkapott egészséges szívet, az meg picike lett ahhoz képest, és a kettő között pedig van egy űr. Az űrt az betölti a víz, és a víz meg elkezdi nyomni az összes szervet, és nagyon veszélyes az egész, és utána hónapokig kellett meg szegénynek leszívni a dolgokat, a vizet, meg mindenféle mást is, szóval szörnyűség, és megoldódott. Természetesen az is megoldódott. Nekem más típusú gondjaim voltak, egy harmadik embernek egy harmadik típusú, de körülbelül azért jön ez a kritikus egy év, mert egy év alatt ezek a dolgok úgy kitisztulnak. És utána egyetlenegy célja van mindenkinek, hogy az életünkre igazából ne legyen ez az egész semmilyen hatással. És akkor úgy érzed, hogy nincs is? Most még azért van, mert emberek közé nem mehetek, de ugye most minden összefügg a Coviddal. Ugye a Covid miatt találkozhattunk, én például nem járhatok még ABC-be, nem mehetek be boltba, még nem mehetek be semmilyen zárt térbe. Most Tibor telefonon keresztül csatlakozik éppen ezért. Igen, igen, igen. Pontosan, én nem vagyok… Úgyhogy én nem mehetek emberek közé, munkahelyre sem mehetek, viszont száz százalékban támogat a munkahelyem minden szempontból, szerencsém van. Egyszerűen abból is csak szerencsém van igazából, hogy számítógépes munkát végzek, tehát ez csak egy szerencse. Ha bármi más végeznék, ami kint van terepen, vagy bármi más, lehetnék akár eladó egy boltban, ezeket sajnos nem csinálhatnám, és akkor gondban is lennék. Ez most csak egy szerencse, és sajnos ez sok sorstársamnak például probléma, nagyon nagy probléma, hogy akkor most váltsam munkahelyet vagy ne váltsam, meg na mindegy, szóval ez is felmerülnek mindenféle gondok. Nekem ilyen szempontból szerencsém van, mert tudok, és én választom meg, hogy hány órát dolgozok, úgyhogy tényleg mindenben mellettem állnak a munkahelyen. – Mit is dolgozol? – Én közbeszerző vagyok. Közbeszerző vagyok, úgyhogy végül is ilyen szempontból meg van oldva. Én már január óta dolgozok amúgy, tehát én igazából félévesen már elkezdtem dolgozni. – Olvastam, kíváncsi voltam az átlagos túlélésre, és meglepődtem, mert picit azt hittem, egy 2016-os ilyen nemzetközi konferencián a medián túlélés volt 15 év. De gondolom, ugye az is beleszámít, ugye van, aki idősebb korban kapja, és akkor egyértelműen ott nincs is már annyi, úgymond. Hogy te mit tapasztalsz? Gondolom, hogy a közösségben azért ezt csak lehet érzékelni, hogy mi az, amire számítasz, úgymond, ha lehet ilyet kérdezni, években. – Hát igazából én annál sokkal többre számítok, több okból is. Igazából ez egy mutató szám, ez is már azóta is már eltelt már öt év, mire kijött ez a mediános eredmény. Öt év ebben a dologban már rengetegnek számít. Amúgy meghozzáteszem, ott volt például a tekintsünk csak a Schwarcz úrra. Schwarcz úr volt Magyarországon az első ember, akinél megcsinálták a szívműtétet, ugye sokan tudják, és a Schwarcz úr igazából nem annyira régen halt meg. Ő azt hiszem talán a huszonnyolc évére kapott még valami huszonnyolcat. És úgy kapott még kb. ugyanannyit, hogy teljesen mások voltak a gyógyszerek. A gyógyszerek most teljesen mások, mint harminc évvel ezelőtt, amikor elkezdte Magyarország ezt az egészet. És amíg hogy telik, nekem is az idő előre mennek, megint változnak a különböző dolgok is, és igazából én ennél többre számítok, már csak azért is, mert én magam is ugye az átlaghoz képest azért gondolom, hogy fiatalabb vagyok, mint az átlag, akik átlagban transzplantálnak. Már csak ezért is gondolom, hogy ennél azért többet várok, mint tizenöt év. Úgyhogy ilyen szempontból azért nyugodt vagyok, meg ezért én nem… Tehát akár 80-90 éves korodig is? Én úgy gondolom, hogy legalább nekem ez a cél, igen. Úgyhogy meglátjuk, meglátjuk igazából. Az hogy lesz, én mindent elkövetek. Ugye olyan érdekes, hogy sokszor használod azt, hogy mi. Tehát hogy ugye a szívtranszplantáltak közösségére utalsz ezzel. Igen, igen, igen. Hogy akkor jól érzékelem, hogy ez egy nagyon szoros kapocs? Abszolút, abszolút, abszolút. Én ugye egyrészről amíg benn voltam, addig ugye személyesen tartottam velük, azzal a tíz-tizenöt emberrel a kapcsolatot, akik éppen akkor bent voltak, vagy utólag vizsgáltak, vagy valamiért visszakerültek, vagy mit tudom én, mindenféle dolgon. És amikor kikerültem, akkor megismertem azt a több száz embert a Facebookon, akik nagyon-nagyon jó fej, mindenki jó fej. Mondok például egy példát. Az ember fölmegy a Facebookra, benyomja a saját oldalunkat, és akkor ilyet lát, hogy jön egy idősebb úr, körülötte a gyerekek, meg akár unokák is, és akkor kezében van egy torta, és akkor rá van írva a tizennyolcadik szám, és akkor azt írta a kép aláírásban, hogy milyen jó, hogy most fejezte be a tinédzserkort, és felnőttkorba lépett, és kezdődik számára az élet. Ez azt jelenti, hogy az időskor az igen, tizennyolc évesen kapta meg a szílet. Tehát akkor azért ez a szülinap talán úgymond hangsúlyosabb is az életedben, mint a... Nem, csak az enyémben, mindenkiében. Mi lassan igazából nem is mérjük a sajátunkat, mi csak az újat mérjük, mert ez most nekünk sokkal fontosabb. Tehát magát a szülinapot is majd szerintem fontosabb lesz az a júliusi időpont, mint a sajátom, ami amúgy decemberben van, mert egyszerűen az ember kicsit így másképp gondolkodik. Nekünk most fontosabb az új, mint a régi. Úgyhogy onnan milyen is van, és az úrnak például, akiről beszéltem, semmi baja nincsen. Tehát mediános tizenötöt azért ezt így kétkedéssel fogadom. Hát ugye évente háromezernötszáz körül van az, akiknél végeznek, hát és gondolom ebben azért minden benne van, aki egy éven belül nem, tehát hogy ez azért egy nagy... Ez végül is, ez ilyen háromezernötszáz, akkor ez európai unió, vagy egész világ, vagy honnan volt a merítés? Ez a világon. Hát az meg azért annyira pontatlan szerintem, hogyha az egész világot nézzük, mert szerintem olyan kezdetleges, ebben nem vagyok teljesen biztos, hogy szerintem olyan kezdetleges országok is csinálhatnak szűrtranszplantációt, akik lehet, hogy annyira nem értenek hozzá. Mondjuk az Európai Unióra nyilván ez nem vonatkozik, meg az USA-ra sem, de lehet, hogy mit tudom én Ázsiában csinálnak olyan helyeken transzplantációt, akik esetleg nem értenek annyira hozzá, vagy nincsenek annyira képben, de most csak egy mondtam. És lehet, hogy ott lehúzzák az egész átlagot. De szerintem Magyarországon például szerintem ennél magasabb, én úgy gondolom. Én magyar adatot nem találtam, az azért nehezebb egy... Én úgy gondolom, én élem magyar azért jóval magasabb szerintem. Hát akkor nagyon jó helyen vagy. Igen, igen, igen, meg azt azért el kell mondani, hogy annyira azért ismerem az adatokat, hogy bármennyire is meglepő, ha jól tudom, akkor Magyarországon az egész EU-ban azt hiszem a második helyen vagyunk, ez azt jelenti, hogyha egymillió főre levetítem, akkor a legtöbb transzplantációt azt Budapesten készítik. És most a Covid miatt nyilván kevesebb a donor szív is, kicsit kevesebbel köröztetnek az országok is, de hogyha nincsen a tevékenydőben, és nincsen Covid, akkor ilyen 65-öt csinálnak körülbelül évente a Merceli úrék. Tehát azért igen, szóval sok. És amúgy a Covid, most csak ez így eszembe jutott, hogy azért sokat lehet arról hallani, hogy telítve vannak a kórházak, nagyon sokan nem mernek elmenni akár kivizsgáltatni, akár valami okból bemenni orvoshoz, hogy érzed azt, akár akkor a közösségben, hogy ez negatív hatással van az ellátásra, a ti ellátásotokra? Ja, nem, nem, nem, nem, nem, olyan orvosi és gyógyszerellátás vagy ilyesmi esetleg? Igen, vagy hogyha valamilyen tünet van, vagy esetleg mondtad, hogy kevesebb a szívtranszplantáció, hogy valaki lehet, hogy nem kap, mert mással van… Hát őket viszont nagyon sajnálom, ha vannak ilyenek, ugye róluk én nem tudok ennyire pontosan, de hogyha vannak ilyenek, akiket, mert meséltem, hogy 100, akár 120 ember is sorba állt, és egy kicsit most lassabb a sor, sajnos lassabban megy, azt viszont nagyon-nagyon sajnálom, mert én nagyon át tudom őket érezni, ez valószínűleg most persze hát így van. Nem tudom, hogy most mennyit csinálnak, lehet, hogy akár a felét is sajnos emiatt, de erről ugye nyilván nem a klinika tehet, hanem egyszerűen csak kevesebb a donor, és meg ilyenkor az országok így kicsit, ezt is úgy hallottam, kicsit visszatartják a szerveket. Igen, igen, igen, igen. Persze, mindenkiben van egy ilyen ösztön persze, csak egy ideig csinálhatják, egy idő után meg nem, mert akkor kizárják őket a listáról, mint ha jól tudom, most nem akarok hülyeséget mondani, de azt hiszem talán a románokat kizárták. És de most ezt kicsit úgy lehet csinálni mégis, ezt a visszatartást, mert Covid van, és ilyenkor mindenki nyilván a saját állampolgárait. Azért kell a nagy merítés, ez nagyon fontos, azért kell nagyon nagy merítés az egész EU-ból, mert rengeteg paraméternek meg kell felelni a donor és az ember, aki beleültetik, a között. Rengeteg a paraméter, ugyanannak nyilván ugyanannak a vércsoportnak kell lenni, és még ezen kívül százharmincféle, ezerféle paraméternek meg kell egyeznie a donor szívvel, és ugye ezért kell nagyon nagy merítés, mert ezért itt lakunk, ha jól tudom, ilyen nem tudom, 480 millióan, azt hiszem talán az EU-ban, és hát ugye ez nyilván jóval nagyobb merítés, mint a tíz millió. És hát ugye ez a lényeg az egész Európa Transzplantációnak igazából. És hogyha az elmúlt egy évből kiemelhetnél mondjuk egy tanulságot, mert hát nagyon sok mindenen átmentél, hogy mi lenne az, ami, nem tudom, úgy a számodra a legnagyobb lecke volt, vagy ami úgy érzed, hogy amivel úgymond a legtöbbet nyertél akár lelkileg vagy valami? Hát talán még jobban nyugodtabb lettem, és még jobban nem idegesítem föl magam dolgokon. Azelőtt sem voltam ilyen amúgy, de ezután meg főleg nem. Tehát hogy nem tudnak meghatni olyan dolgok, amik másokat meghatnak. Másokat felidegesítenek, engem annyira igazából nem. Ott igazából talán ez, ami így… Van ennél nagyobb baj is, mint hogy valami rosszul sikerült. Igen, azt biztosan tudod. Igen, igen, igen, igen, igen. És amúgy használtál bármi, nem tudom, meditáció vagy akár a pszichológus vagy egyéb eszközöket, ami segített ezzel megküzdeni, vagy magadba találtad meg ezt, és maga a helyzet az, hogy akár a hála, akár az élet jobb, igen, magasabbra való értékelése az, ami átlendített, vagy volt esetleg valami, amit tudsz javasolni másoknak, mert igaz, nem transzplantáció, de azért a Coviddal is ugye sokan küzdenek, meg van, akinek komoly utána poszt-Covidos problémái is vannak, és a többi, tehát hogy ami úgy tényleg segített átlendíteni a nehéz pontokon. Hát igazából kettő dolog, alapvetően kettő dolog. Az egyik az mindenképpen a pszichológusok bent a klinikán, ők segítettek nekem személy szerint. Nem véletlenül dolgoznak ott nyilván pszichológusok, mert ez nem egy lábtörés, és ez nem egy ilyen típusú műtét, hanem ennek vannak lelki kihatásai. Az például azért segít az embernek persze, mert azért az ember ilyenkor van mélyen, az eléggé. Na de szépen kijön belőle, mert az a dolog lényege. És utána meg természetesen egyértelműen a család. Tehát a család az, aki segít, ugye a feleség és a szülő, és hogy meg elég széles a családom, már ugye kilógramban, hanem nagyon sokan vannak szerencsére, és mindenki nagyon támogat, úgyhogy az nagyon fontos. Szerencsére a sorstársaimnak is mindenkinek ugyanígy volt, tehát mindenkit nagyon vártak már haza, mikor megy már haza, úgyhogy ez adott erőt mindenkinek. Akinek meg most éppen rossz helyzetben van esetleg, amit kérdeztél, hogy covidos, vagy esetleg a kórházban van, hát tényleg mindenki bízzon abban, hogy nagyon gyorsan... Először is bízzon az orvosokban, ez a legfontosabb. Ez a legfontosabb, hogy bízzon az orvosokban, mert nekem szerencsém van, mert én úgymond egy elit intézményben voltam, ami a legjobb az országban erre specializálódott intézmény. De mindenki, aki covidos, máshol fekszik, más kórházakban, de higgyék el, hogy mindenhol az orvosok kiválóak, és segítenek az ápolókra pedig nem is beszélve, tehát ők meg aztán tényleg fantasztikusak, úgyhogy bízzanak abban, hogy ők ismerik a tudományt, az orvostudományt, és segítenek rajtuk, és ebben bízzanak, és nagyon hamar túl lesznek a Covidon is, úgyhogy ezt tudom nekik is csak javasolni. Hát Tibor, nagyon-nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és hogy elmesélted a történetedet. Hát igen, köszönöm szépen. Jó, és akkor köszönöm szépen mindenkinek a figyelmet. Jó egészséget, és találkozunk nemsokára.
