Bridget Wagner – régi barátság, írás és a szürke gazdaság

Sziasztok, Janu vagyok. Közép-Európa első világrosszuló podcast csatornáját hallgatjátok Magyarországról. Ez a Budapest.fm.
Sziasztok, nagyon sok szeretettek, köszöntelek bejötteket, drága barátaim. Jó régen találkoztunk, de most újra jelenkezlem szokásos éves podcastemmel. Kicsit megritikultak az adások, pusztán csak azért, mert tavaly belekóstoltam ebbe a podcastelgetésbe, és egész jól is ment. Brigitta volt az egyik, aki nagyon gratulált. Volt 5-6 vendégem, és a nézőszámok is egyre jobban tolódtak fölfele.
Ez egy nagyon profi meló, ez egy nagyon aprulékos, és nagyon sokat igénylő, sokat kell belerakni. És rájöttem, hogy a divattelviző az maradjon a divatnál, a cipész, a kaptafánál, és ezért lett vége gyakorlatilag a sorozatnak. De ha igény támad, ha új interjú alany van, vagy ha felkérés van, vagy ha ötlet van, vagy ha valami valamire szeretnék beszámolni, akkor nem kizált, hogy jövőben szintén jelenkezek.
Ezzel, azzal, amazzal, mint ahogy most is egy nagyon érdekes, nagyon izgalmas linterjú alanyt találtam, sodolt utamban az élet, most már többször is. Hát képzeljétek el, hogy ez egy nagyon izgalmas sodródás volt drága Brigittával. Ezelőtt pár évvel, 5-6 évvel, amikor Majorkán jártam, teljesen ártatlanul, ártalmatlanul sétáltam. A kedves barátaimmal, a Kareszszal, meg a Csabesz, Mabeszszal sétálgattunk Majorkán, és akkor Rámír egy
emély, hogy Zoli Kám, hát mit kerestek ti itt, és hogyha már itt vagytok Majorkán, elsőre hiszem, akkor fussuk már össze. És ezer éve. Fussuk már össze, ezer éve találkoztunk engem, egy picit meglepet, mert a memóriámat odhagytam a 25 év rakenrólba benne. Oziosból, nem emlékszel a 90-es évek. Igen, kivaradt néhány év, vagy néhány év. Ugyan hazajelzett, hogy hiszonyatosan elképesztő sok az emlékem, az élményem az elmúlt 25. Vagy nem. Sőt, hát az egyetemen kezdődött az elme baj,
azt pedig 91-be, tehát 31 év alatt annyira nagyon sok élményem és emlékem van, hogy már nem károszhatom magam azért, mert a memóriám kihagy. Mert nem emlékszel rám. Mert nem lehet ennyi minden emlék, ezért nem lehet. Hát hogy nem. És arra is rájöttem, hogy a kreatív elme, az innovatív elme, az egy másik agyféle. Dobálja ki az infokat. Igen, abszolút kidobálja azt, amin szüksége, és az inspiráció marad, az ihlet marad, az marad, ami nekem fontos, ezért ezek inkább szellemi-lelki dolgok, mint igazi történetek, és emberek mondjuk a Riffröf vagy a V
25 évvel, ahol igazából a huliganszen és a kisendéken keresztül mi valójában ismerjük egymást. Te is, meg Zsola, Mester Tomi, mindegy, majd egyszer megbeszéljük. Drágám, szóval most tudjuk megbeszélni, mert lassan most már te jössz azok után, hogy három perces bevezetőmet elmondtam, de nagyjából az irányba tettem, hogy mi honnan is ismerjük egymást, de nem is ez az érdekes, hanem a majorkai találkozásunk az érdekes, mert Majorkán, és akkor jöjjön itt most az érdemi része, a beszélgetésének Majorkán, én másik brigével találkoztam, mint akit
én 25-30 évvel ezelőtt megismertem. Ez egy másik. Ez egy másik Brigitta volt, és ugye én az eddigi podcastjaim, mint is a változás köré fűztem, az én központi témam az a változás és a változtatás volt, és az is maradt, miért ne? Mert ez egy baromi izgalmas téma. Hát megállandó. És hogy csak ez van a változásban, és akkor az első kérdésem hozzá, drága Brigitta, hogy hogyan lesz valakiből írónő, és mondjuk ezzel egyetemesen hogyan lesz valakinek egy másik neve.
Mert ugye te nevet változtattál, az egy változás, személysegedben, lényegedben, már nem az vagy, aki voltál, erről szeretnék hallani, hogyan lesz valakiből írónő, és hogyan lett. Jó, figyelj, hogyan lett. Kezdjük a névnél. Kezdjük. Hát ugye mindenkinek van egy születési neve, és aztán általában az a szokás, hogyha a férhez megyünk, akkor lesz egy másik nevünk, hogyha akarjuk, felvesszük. Ugye régen ez azért inkább szokás volt felvenni a férnek a nevét, és aztán elváltam,
hogy visszavehettem a régi nevemet, ami egyébként még ez a Géci Brigitta név, a Géci Brigiségemnek egy olyan része, amit én már nem éreztem már magamnak. Mert hát azért leszuk be külföldön azzal a névvel élni, hogy Géci. Szóval... C, Z, I? Hát igen, de hát... C, Z, I. De hát véletlenül elhagyják az ékezetet, szóval most nomenest, nomenest, nomenest. Meg egyáltalán, szóval ezt biztosan tudtam, hogy nem akarom. Jó, külföldön még nem tartunk, ott tartunk,
név, névvározás, aztán... Igen, igen, igen. Igen, azt majd megbeszéljük, és... És aztán gondolkodtam, hogy mi legyen a nevem, és aztán visszanyúltam a Wagner névhez, ami a nagyapámnak a születési neve volt, de a nagyapám pártkatona volt. Pártkatona? Nagyon, nagyon, nagyon. Ugyanis arról a pátról beszélünk, ami mondjuk 45-től... Pontosan, ő járásbíró volt a legátkosabb rendszerben. Ispán. Ispán, szinte. Már pályázhatott volna rá, igen.
Látom, hogy azért beszéljük az aktuál politikát. Hát, drága, nem tudjuk izáni. Igen. És aztán ő a Wagner nevet megváltoztatta, Völgyesire, úgyhogy igazából a Wagner név kvázi így nem kötődik senkihez, akit én ismerek, és ez nekem szimpatikus volt. Szóval, hogy ez az a név, ami a családomnak a neve, de egyébként mégsem, hiszen már anyám nem Wagner néven született. Egyébként a családnak van egy Wagnerága, akik a mai napig Wagner-e,
úgyhogy ez egy olyan választás volt, ami tetszett nekem, amihez nem volt semmilyen érzelmi kötődésem, de azért annyi mégis volt, ami a családnak a gyökerét szózni. Na, de ez egyébként logikus, érthető és támogatható. A Brigittából meg Bridget lett, tehát Bridget lett, ami már valószínűleg, sőt, biztosan a külföldi létezéshez köthető. Igen, abszolút. Mert hogy te, a Vigad és a Rígors.
15 éve.
Jó napot. Jó napot, kívánok. Hát az. Igen. És akkor alig fél be a Trabantban, mert a Bunda nagyobb volt, mint ő maga, és a Trabantban. Na mindegy, szóval régi szép idők, azért valamire emlékszem. Jó, a Brigittából lett Bridget. Igen, és aztán külföldön elkezdtek Bridgetnek hívni, mert ugye a Brigitta az nagyon német, vagy óir eredetű név, de nagyon németes hangzású, és aztán amikor elhatároztuk, hogy kijön a könyv és külföldre is, külföldön is szeretnénk értékesíteni, ez a Brigitta
Wagner, ez annyira német volt, és annyira nem én vagyok, hogy akkor azt gondoltam, hogy akkor térjünk vissza a Bridgethez. Egyébként a Bridget Felber néven írtam már korábban. Igen, és előre is szaladtál, drágám. Igen, tehát, hogy igazából az... Annyi van, hogy kijött a könyved, de az első kérdésem az volt, hogy akkor kanyarodjunk vissza, aztán így fogunk szögzétselni, de a trend majd kijön egyébként egy linearitást, hogy hogyan lesz valaki írónő? Hogyan lesz? Mert azt már látjuk, hogyan lett a Brigittából Bridget, hogy lesz valakiból írónő? Figyelj, szerintem
tehát én nem tudom, hogy valakiból, hogy lesz író, én azt tudom, hogy belőlem úgy lett író, hogy abban a pillanatban, hogy megtanultam írni, olvasni, elkezdtem az írásban gondolkodni, tehát nagyon szerencsém volt, én negyedik gyerek vagyok, és anyám, én voltam az első gyereke, akivel otthon tudott maradni három évig gyesen, és gyakorlatilag ő volt az, aki körülbástyázott könyvekkel, de nem az én a rossz gyerek voltam, és akkor úgy egy picit
meg tudott fogni, hanem, hogy ő keltette fel bennem az érdeklődést a könyvek iránt, és én tudom, tehát, hogy nekem egy olyan szoros kapcsolatom van az írott szöveggel, ami gyakorlatilag szinte tényleg az anyateljel jött. És aztán elkezdtem kísérletezni szövegekkel, ami még abszolút nem volt tudatos, csak nagyon összönös. Ez még gyerek volt? Nagyon gyerek volt. Nagyon, nagyon, nagyon, tehát már rímeltem, az óvodába rímeket faragtam, amint megtanultam olvasni, elkezdtem olyan
irodalmat olvasni, hogy biztos emlékszel a hatalmas könyvespolc mindenkinek a falán, és aztán mindenféle válogatás nélkül elkezdtem olvasni, felnőtt irodalmat, Zolát, Viktorugót, amit találtam, nem értettem, de valahogy, tehát olyan betűészségem volt, és aztán elkezdtem irogatni is. De aztán nyilván az, hogy hogyan lettem író, az... Engem érdekel, tehát nyugodtan elmutatod. Az egy ilyen hosszabb történet, hiszen
mit tudom én, 14-15 évesen már Viont próbáltam utánozni. Nagyon szerettem Viont, nagyon szerettem a faludi átköltéseket, anyám rajongott érte, ugye az még szamizdat volt, tehát még nyomtatásban, stencilezve voltak még meg a faludi Vion szövegek. De Székesfehérvár, Budapest? Székesfehérvár, én Székesfehérváron születtem. Szerencsük már ezek a... Nem, én nagyon, én nagyon, én nagyon rákattantam, és... Most az 1980-as évekről beszélünk. Igen, 70.
Ötös vagyok, ez a 80-as évek. 80-as évek, igen. 80-as évek, igen. 80-as évek végéig kb. Nálam a mozaika pajtás, meg a ha-hóta volt az, ami lejutott, igen. Igen, én nem... Tehát nekem a ha-hóta egyébként így nyilván megvan, de... De rálunk ez ilyen vécé irodalom volt, tehát nem tudom, hogy emlékszel-e. Az igen, én azt gyűjtöttem. Más a kultúr külön, honnan szállítunk. Igen. És... És... És aztán utána, amikor az irodalom már tényleg
mire a sajátom volt, hogy automatikusan bennem volt, bennem maradtak szövegek, alkotni akartam, én is meg akartam, én is meg akartam írni a magam irodalmát, és aztán ez egyébként nagyon sokáig nem realizálódott, hanem 2005-ben, ez még ilyen ős internet, 2005-ben volt egy Magyar Virtus nevű oldal. Igen. Nem tudom, hogy te ezt ismered,
mire ról. A Magyar Virtus ismerem. Arról egy másik podcastben fogunk beszélgetni a Magyar Virtusról, de a honlapot nem. Igen, 2005-nél. 2005-ben a Magyar Virtusra beregeltem, és aztán ott... Az valami szájt volt, aki lehetőséget adott. Igen, ez egy ilyen blokkfelület volt. Aha, egy blokkfelület volt, és hát zseniális szerzők voltak álneveken. Tehát Verő László, Lektor néven, Izomagy néven, Fehér Miklós költönk, tehát
olyan fantasztikus nevek voltak ott, hogy hihetetlen. Te milyen néven? Szerintem Bridget Felber. Én azt akkor már használtam írói névként. És aztán ott Lektor felfedezett, Verő László észrevett, és elkezdett mentorálni. És akkor úgy látta bennem a lehetőséget, hogy itt a szövegek mögött azért van egy valami más is, egy picit több talán. És azt mondja, hogy 2000... Igen, igen, igen. És 2006
megcsinálta a saját játszóterünket. Ez volt a 7-toranyiradalmi portál, ahol már nagyon lelkes dilettánsok és profik is jelen voltak. Ezek novellák voltak? Igen, először novellák. Én novellista voltam sokáig. Én novellákban gondolkodtam. Bár egyébként 16 évesen írtam egy pszichotrillert. Miért? Ez kicsi címen. Ez nagyon aranyos volt, mert egyébként King is nagyon közel állt hozzám.
Na igen, tehát már akkor elkezdtem pszichotrillert írni. 16 évesen. 16-17 évesen. Én 10 évesen az örökség színű vesztermeregényt írtam a Csingazsuk meg a Vinetto után szabadon. Igen, igen. Az ember próbálkozik. Igen, aztán? És aztán a lektorváratlan halála után a 7-torany bezárt, és én átigazoltam a Népszabadsághoz, a Népszabadság online blogon.
És az igazából már egyenes út volt. Tehát ott már tényleg olyan emberek voltak, olyan környezet, olyan hatások, ami rendkívül inspiráló volt, és akkor én megírtam az első riportkönyvemet, Melegek és Emberek címmel, aminek egyébként szintén van egy háttértörténete, most nem tudom, hogy abba bele akarsz menni. Te bele akarsz menni, ez a kérés.
Szórakozóhelyünk, ami egyszer csak így átváltott meleg bárra, Székesfehérváron. Na, ez egy izgalmas téma. Abszolút. Főleg vidéken izgalmas, mint Pesten. Abszolút. És olyan arcok voltak, olyan hihetetlen karakterek, hogy muszáj volt leülnöm velük beszélgetni, ahogy most tudják. Ez neked új volt? Abszolút. Abszolút, bár... Azok a típus emberek újak voltak, hiszen én szerencsén nem találkoztunk. Én egyszer találkoztam egy meleg emberre, kezdve, de biciklint támaszkodtam, ültem egy...
kerítés mellett a bicajomat, és az a fagyit nyatni, és ő jött hozzám egy öregember. Hát egy számomra öreg, szerintem egy ötvenes lehetett, mint most én. Egy ilyen öregember. És akkor bemutoktozott nekem. És akkor így bizgárt, hogy az ujjam. Csikizia a tenyere. És akkor így. És akkor nem értett, hogy mi van. Azt hittett, hogy rángatózik. De kedves volt, mert mit tudom én, és olyan fura volt az egész, és nem értettem, és baszakodott velem, hogy menjek vele ide, meg menjek vele, és nem értettem, nem meg sehova, ne arugudjon.
Bácsi. És akkor elhúztam a bicajomban, és mentem haza anyámékkal, és kérdeztem, hogy mi tört, hogy ezt csinálta nekem egy ember. És akkor tudták, de nem tudták, hogy hogy mondják ezt nekem. Mert aztán kiderült, hogy van szerencsem volt. De mert nem tudták, hogy hogy mondják el, mert nem forogtak ebben a közegben, vagy aki szavarban voltak. Azért, mert szerintem ők sem tudtak erről semmit. Nem, semmit. Az derült ki, hogy van szerencsen egy ilyen ember, aki ilyen, és hogy pont belén bordott, és valószínűleg ügyesen oldottam meg. És kinézett magának.
Minden eltripiztem, jó, van fel, mi így kell csinálni, ne foglalkozz vele. De ezt ennyi. Valóban a magyar társadalom nincs erre felkészülve, nem tudnak róla semmit, és nagyon róla, hogy ezt mondod, és nem is szakítalak félbe. Igazából engem az izgatott ezekben az emberi történetekben, és azért is nem regényformájában írtam meg, hanem riportkönyvformájában, mert szerettem volna azt az autentikus közeget átadni, amit egyébként a riportalanyaim jelentettek nekem.
Tehát, hogy nagyjából érzte a koncepció az az volt, hogy ötféle az LMBTQ-ból ötféle szemét választottam ki, transzexuális. Már akkor is, amikor beszélgetünk, az az LMBTQ, ez volt? Akkor már, igen, akkor már volt, igen, biztosan volt, megkerestem őket, nem tudom pontosan, hogy hogy hívták, szerintem nem tudom, nem akarok butaságot mondani, nem LMBTQ volt még, de volt már egy rendszer, amiben tömörültek.
Egy érdekvédelmi képviselet, egyébként később őket megkerestem a könyvvel kapcsolatban, mindjárt arra is rátérek, de hogy az volt a koncepció, hogy úgy közel hozzam a homoszexualitást, vagy a transzexualitást az olvasóhoz, hogy az ne csorbuljon. Tehát a restiben önmagát áruló, 18 éves, frissen az intézetből kiszabadult, és abszolút teljesen szerencsétlen sorsú sráctól,
egészen a legutolsó riportalanyig, aki abszolút felszabadította magát, aki nagyon jól kezelte a saját szexualit eset, ő egyébként biszexuális volt, azt mondta, hogy egy férfivel élt együtt 30 évig, történetesen azért, mert ő belé szeretett belé, hogyha egy nő lett volna, akkor nővel élt volna együtt, tehát hogy... És 18 éves restiben áruló, az nem lehetett 30 évig. Nem, a 18 éves sráctól indultunk el, tehát ott kezdődött egyébként kvázi egy evolúciós,
történet, és aztán eljutottunk eddig az idős barátomig, aki teljesen felszabadította magát, és igazából ez van teljesen autentikusan átadva, senkit nem érdekelt, senkit, nem tudtam el egyszerűen. Ez a könyv, ez megvan, létezik most is? Hát már nincsen, tehát hogyha valakinek van, akkor gratulálok, és lehet, hogy vennék egy példány. Mennyi jelen megből? 500. Hol? Magánkiadás volt, magánkiadás volt, én adtam ki,
és nincs meg, se a kézirat, se a lemes, a kézirat valahol megvan, nem, van könyv, tehát van könyv. Csak nekem nincs. Szerintem, hogyha fölmész most rára, én most kaptam meg egy barátomtól, akinek elajándékoztam, mert hogy szeretném egy picit felfrissíteni ezt a történetet, rá akarok nézni, hogy ezzel egyébként lehet-e valamit kezdeni. Szóval a lényeg az, hogy ez a könyvem, ez akkor kijött, és igen, és piacon. És már írónő lettél? Hivatalosan nem, egyébként hivatalosan akkor.
Hogy írónő? Akkor, hogyha elad mit, hogy egy minó könyvem? Nem, nem, nem, nem. Hogy lesz valaki hivatalosan? Akkor, hogyha egy olyan kiadó adja ki, aki egyébként egy elismert irodalmi szervezet, vagy plénum, vagy... Akkor is írónő lesz valaki, hogyha egy nagy szervezet, elismert plénum adja ki, de mondjuk szaramit ír, az is írónő? Igen, abszolút. Jó, elveszett könyvekről, elveszett irodalomról csak egy közbeszúrás. Én a szakdolgozatomat keresem, nagyon nagy elennal, aminek a címe,
az volt, hogy a Pepita vállalkozó, vagy a mai magyar vállalkozói modell, ami a fekete gazdaságról szólt, 1996-ban írtam a közgázegyetemen, és nem találom se az alapjót, se a CD-t, a CD nem is volt flopit, de ha flopit lenne, akkor is tudnám hol betenni. Azt tudom, hogy annyira jól sikerült a 72 oldal, hogy mindenkinek oda kellett adnom, hogy elolvassa, és valaki nem adta vissza. Tehát, ha valaki esetleg nézni ezt a podcastet, ha valaki esetleg nézi ezt a podcastet, ha valaki, ez tényleg milyen optimist.
Nagyon örülnék, hogyha megtalálná a szakdolgozatot, amit a polca teteim, vagy az asztal láb alatt, valahol, mert nagyon kíváncsi vagyok rá. És visszaadná, Zoli szeretném visszaadni. Én szeretném visszakapni, és elolvasni, és közkincsét. És fizet is érte egyébként. Akár fizetek is érte, és közkincsét enném. Zárója bezávva. Na drágám, ugorjunk egy nagyot. Ugorjunk. Tehát megírtad ezt a riportkönyvet. Megírtam a riportkönyvet, és nem történt semmi. Te szerinted egyébként az egy...
Hogy van az ember a saját munkában? Hogy van az ember a saját munkában 10-15 év után? Hát figyelj, most már elnéző vagyok. Tehát most már elnéző vagyok magammal. Ott akkor én éreztem, hogy ez ilyen nagyon hiányos dolgozat. Nem elég objektivitással mentem bele. Tehát, hogy én azt gondolom, hogy akkor annyira behúzott engem ez a rengeteg sokszor drámai sors, ami megjelenik a kötetben, hogy én abszolút részrehajló vagyok, és ez szerintem nem a legjobb attitűd,
ahhoz, hogy jó riportot csinálj. Tehát, hogy nem volt egy ilyen szemben álló pozíció, ahonnan én ezeket a dolgokat jó riporterként picit átforgattam, vagy megmozgattam volna, vagy körüljártam volna, hanem hogy én igazából csak így nagyon adni akartam ezzel, és ez szerintem nem a legjobb koncepció egy ilyen típusú könyvhöz. Úgyhogy szerintem ilyen szempontból nem a legjobb, viszont nagyon jó sztorik,
vannak benne, és nagyon tanulságos, és azt gondoltam, hogy jó hetere egy 10-15 év múlva már abszolút nem lesz igény, sokkal nagyobb igény van rá, mint valaha most. Sokkal nagyobb igény van rá, mint valaha volt. Na hát remélem, hogy ez egyébként szívesen elolvasnám ezt a könyvet, ha megvan az. Hát, hogyha majd jössz hozzánk, akkor elolvasom. Nagyon jó, a medence mellett. Medence, Majorka, Találkozás Majorkán, Karesza, Csabessa, és aztán vissza is mentem hozzátok, mert visszahívtatok. De vagy kétszer még.
De már mással mentem vissza, kérlek szépen, és a mi életünk, és a mi kapcsolatunk tovább szövődött, és bonyolódott, mert beírt a képbe egy Zsolti nevű csávó, aki a pilóta, és akkor mondja nekem a Zsolti nevű csávó, aki a pilóta, hogy megírta a Brigiról a könyvet, és akkor ugye érdekel, mondom, persze, hogy érdekel, mondom, téged is szeretlek Zsolti, ám Brigit is szeretem, olvasni is szeretek, érdekel. De teket nem én hoztalak össze egyébként? Rosszul emlékszem. Te hoztál? Szeretem.
Szerintem, igen. Szerintem te nem ismerted előtt. Nem ismertem. Nem. Nem ismertem. Nem. Tehát, hogy ez már így keveredik. Igen. És akkor az hogy volt? Hát így. És mire felhoztál minket össze? Hát a pilótának a borítója. A borítója miatt? Igen. Mert én nagyon szerettem volna, hogyha te ebben részt veszel, és ugye volt ez az ajándékpóló projektünk, amit én nagyon szerettem volna, hogyha könyvet. Az egy éve később. Igen. De akkor még nem volt polóoszó. Nem, akkor még nem. Felhívtál kintről, hogy megírta a könyvet. Igen, olvasd el.
srácról, akit nem fogok elhinni. Igen, igen, olvasd. De bár, akkor mi nem küldtett, hogy olvassam el. Én hamarabb olvastam a könyvet, mint hogy a Zsordit ismertem. Szerintem a Zsordit ismertem meg először. Én is művész vagyok, mert ekem is kiesettet. Jó, akkor összerakjuk, semmi gond, összerakjuk. Találkoztam. A Karesz, aki Keiroj néven egy csodálatos tehetségű alkotóművész, egy festőművész, egy személyiség, egy csodálatos lélek. Imádom, szávazd a Csikához is, rétesen.
hogy Kareszt meg én, csinálj meg a könyvborítot, a pilótának. És akkor üljünk le a pilótával, és csinálj meg a könyvborítot. Lejutjunk a pilótával, a pilóta elkezdte előadni magát, pontosan úgy, ahogy az a könyvben olvasható. És akkor Kareszt azt mondta, hogy fia, Zoli, ne haragudj. És ő ott kicsekkolt. Én ezt nem tudok kapcsolni. De az én lelkisége és pilotás világon, ennek pont az ellentéte, hogy igaz, kacsikám, teljesen igazad van, nem is kezd neked. Nekem viszont szimpia csávó. Még ha elosztom kettővel, vagy négyel, az egészet
még akkor is tartom magam annyira, hogy én szeretem egy könyvborítót meg tudok csinálni, de már nagyon érdekel a könyv, ahhoz, hogy el is olvastam. És azt is mondtam, hogy könyvborítót csak akkor tudok csinálni, elolvasom a könyvet. Először találkoztam, hát értelemszerű nekünk, de ebben az országban mindenki mindent csinál, nem is, hogy értsem hozzá, mondom neked valamit, egy huszonvalahány éves lány lett államtitkár, de egy huszonvalahány éves lány lett Magyarországon miniszterhelyettes,
semmilyen fogalma nincsen álló. Olvasom a híreket. Na azért mondom, Magyarországon azért, bocsánat, nem egyértelm az, hogy valaki csak akkor csinál könyvbrót, miután lavastad könyvet. Mondjuk, hogyha nekünk ez egyértelm. Nekünk egyértelm, hogy Magyarországon pont, hogy nem így van, hanem mindenki mindennel foglalkozik csak azzal nem, amihez ért. Egész pontosan azért, mert nem ért semmiért. És milyen jól működik? Hát olyan jól működik, hogy nem csak előszördől az egész. Annyira jól működik, hogy nem sok van ennek hátra. Közben itt az elemek ö
profik vagyunk, hogy nem érdekel, hogy kalapács, fúrnak és flexelnek, mert most kezdődik a beszélgetésnek az érdemi része, hogy én elolvastam azt a regényt, és annyira kész lettem tőle, én annyira gratuláltam, és annyira jószórakoztam, bár a regény tartalma, nyelvezete, kultúrája annyira brutális, hogy nem, hiába mentem el a librihez például ezzel a regénnyel, miután megalkottam a szerintem csodálatos lemezborit,
a könyvborítóját, amit aztán Polóra is alkottam, hogy annyira durva volt a nyelvezete, és annyira újszerű, és annyira odabaszós, nem tudok, jobb szót, hogy nem is nagyon talált kiadóra, az én hiába egész magas szintig jutottam el a libri-nél, és mit is mondtak, hogy az miért nem...
És ugye nyilván ehhez mérten a nyelvezete is hasonló, bár azt gondolom, hogy... hogy... hagyjuk, csináljuk? Csináljuk, persze. Én csak azt szeretném, hogy a felvételben legyen benne, de engem is megakaszt, meg téged is megakaszt, hogyha... Igen, csak én amiatt aggódom, hogy a felvételt nehogy elrancsap. Szerintem nem fogja. Jó. Mindegy, menjünk tovább. Opácsolás. Nem fékezünk senki kedvéért. Oké.
Igazából...
Az aranykalásos gazdaképzőben.
Ez csak nekem szürreális? Nem, nekem is szürreális, mert akkor kinyöpte, én valahogy lesz a csávod, mint ha ismertem volna, vagy szimpatikus lett volna, vagy nem tudtam hova tenni, és akkor egyszer csak kiejtette hetek után a nevét, és mondom, tehát vágod, hogy nekem van egy balta nevű ismerősöm egyki regényből, amit nem tudtam, hogy igaz, vagy nem, fikció, vagy valóság, és nem ismerd miért a pilótó Zsoltit. Hogy nem ismerd meg? Zolikám, és akkor azt nem mondom el a többit, de hogy van. De hogy ilyen. Ezt elhiszem? Abszolút.
Abszolút, nekem ez az életem.
De nézni egy keresztapát, vagy egy sebb helyes arcút.
Az utolsó rész hiányzik, ezt meg nem egyeztünk meg. De az első regénynek a vége sincs kész? Amit én olvastam? Nem, az még ott lebegett egy kicsit, mert nem egyeztünk meg, igen, a Zsoltival, hogy ott mi legyen, és aztán utána ugye voltak egyéb problémák is, ami miatt nem került ki végül piacra a könyv.
De ez már az élet. De ez már az élet. De ez a szövevénye. Ugyanakkor, borsan, és még annyit azért elmondok, hogy ez a regény, ha tetszik a magyar olvasók lelkének, ha nem tetszik a libri vezetőségnek. Ez nagyon mi vagyunk. Ez, ha filmet csinálna belőle Gáry Ricsi, akkor ez akkor átmenne, mint a Bluff, vagy akkor átmenne, mint a két füstölgő puska csőt. Ez menne akkor át, mert ez akkora az a sztori. Tehát csak ezt nem akartam kihagyni.
Nagyon közeli barátom volt a Zsolti, és én ezt azért írtam meg, mert szerettem annyira, hogy hozzá tudtam tenni az énjének, a főhős énjének azt a részét, ami egyébként alapvetően hiányzik a srácról, vagy a srácból, akiről írtam. Tehát, hogy én nagyon szerettem volna... Arra gondolsz, amit mindennek itt a verső szívében van? Arra gondolok, hogy ki kellett egészíteni a történetet ahhoz, hogy fogyasztható lehet,
hogy legyen egy csomó olyan fikcióval, ami egy kerettörténetet adott neki. Tehát, hogyha most én szorosan azt írtam volna le abban a regényben, ami egyébként nekem megvan hanganyagban, az egyszerűen emészhetetlen lenne. Tehát annyira tömény lenne, ahhoz... Hát, mint hogy az egész ember elég tömény. Így van, és így van, és akkor ezt fel kellett kvázi nem csak higítani, mert nem biztos, hogy az a jó szó, egy picit meg kellett emelni az egész történetet,
egy-két polca magasabbra ahhoz, hogy ez egyébként egy élvezhető sztori legyen. Tehát, hogy kellett lenni a történeteknek elejének és végének és konklúziójának, mert egyébként nem lett volna meg az az irodalmi, vagy emberi, vagy erkölcsi értéke, ami egyébként annak ellenére szigorúan benne van, hogy nem egy pici történet. Hát nem, nem, de ilyen értemben egy hirdetlenül realisztikus tükörképe a mai valóságnak.
Éppként amit elég kevesen ismernek ebben a magyar társadalomból. Egy olyan valóságnak, amit a csibésztársadalom ismer, éli, de hogy ez egy pár százakos marginális létforma, és annyit biztos, hogy megér, hogyha például engem pofán vág az utcán egy ilyen csibész, mert nem adom neki oda a telefonon a pénzem, vagy le akar szúrni egy szórakozó helyen azért, mert csúnyán néztem a csajára, vagy éppen szépen néztem, és engem velem történtek meg ilyen dolgok, hogy ne. Mondom, hogy a Budapestő éjszaka,
az jelentős szerepet játszott az életemben, mint divattervezőnek, mint művésznek. Én ott jártam zenészek között, én zenészeknek csináltam ruhát, és a zenészekkel, és az éjszakával összefonódva, összekapcsolódva a 90-es, 2000-es években, 2010-es években, én ott voltam, ott éltem, én a munkákat ott szereztem, barátságokat, kapcsolatokat, vagy éppen ellenségeket ott szereztem, és belefutottam egy csomószor olyan,
pozitív élményben, hogyha bejön egy ilyen csibész az üzletembe, és mint egy filmben, ledobja a kötekpénz az asztalra, és akkor azt kérdezi, hogy Zolikán számogatunk, vagy nem számogatunk. Mondom, ne számogassunk, akkor ott van a kötekpénz az asztalon, és akkor én nem számolom meg, de ő akkor azt se számolom meg, amennyi ruhát elvisz. Tehát ez volt a nem számolós. Tehát a világos. Más szabályrendszer. Ilyet velem meg lehet csinálni, mert értem. Értem ezt a világot. Meg volt olyan csibész, akik meg lehetett bízni.
Akkor szurkán egy-két évvel később. De egyébként ennek a világnak van még aktualitása? Van. Szerintem van azt, hogy mi már kinőttünk be öle, meg kifejlőttünk be öle. Ez nem egy meghaladó dolg? Én azt mondom, hogy ez a fajta... Ez a 90-es évek csibessége? Ez fölment a kormányzati szinte szerintem. Hát féltem, hogy ezt mondod. Hát ha ezt mondom, hanem azok a ritmusok, azok a történtek, azok az események, az az attitűd, amit én a 2010-es évek éjszakájában tapasztaltam, azokat,
látom, sokkal szofisztikáltabban, sokkal kifinultunk, de ezzel szem nagyobb volumenben. Ez ugyanaz. Ez ugyanaz. Úgy hívják, hogy bűnözé, és ezt úgy hívják. Nem akarok ebbe az irányba elmenni. Nem ez a beszélgetésünk célja. Hát nézd, a Majorkán majd te megfelelő távolságban vagy ezekről. Hát azért rá látok. Azért annyira nincs az olyan messze. A férédis magyar, aki nemzetközi szinten elismert bankár szaktekintély, mint ilyen természetesen kritikusan szemlődik,
a világot. Nagyon sokszor beszélgettem vele, és csak megerősítette azt, amit én itthonról közelről látok, belül a közepéből. Ő meg messziről látja, és kívülről látja. Nem biztos, hogy annyira messziről látja. Tehát, hogy ez nem feltétlenül biztos. Az meg nem az én dolgó, hogy honnan látja. Amit a múltkor beszélgettünk a vacsorákor, amit a, én kimondom, leszárom, amit a lölő beszédéről hallottunk. Mészás Lőrinc bankvezéreknek összehozott karácsonyi ünnepi,
beszédéről mondott, és ki is került az internetre. Hát, tehát mondjuk úgy, hogy testközelből hallhattuk azt a szöveget. Hát igen. Te félje, ez nonsens, tehát ez abszurd. Ez disztopikus. Olyan szinten, mint a könyv, amit írta a Zsolti-ról. Tehát a valóság, meg a fikció, nincs túl messze egymástól, főleg akkor az a fikció, nem is fikció, hanem valóság. Szóval ez fölment kormányzati szintre, de itt be is zárom a zárójelet, mert elérkeztünk ahhoz a ponthoz,
ami engem megint arra vet rá, hogy nyilván elolvassam a könyvedet, mert a pilótában egyébként nem is annyira a sztorikat, mert sztorit én is ismerek ezre. Nem a sztori fogott meg, hanem az, hogy hogy van leírva. Tehát az úgy van leírva, hogy azt a könyvet nem tudom lerakni. Az úgy van leírva, hogy alig várom, hogy a következő mondatot is elolvassam, mert biztos, hogy lesz egy csattaró. Nem tudom, hogy hol, nem tudom mikor, de azt tudom, hogy hatalmas a csattan. És azért nagyon jó volt a pilóta, mert az legelső mondattól legutolsóig ilyen volt.
Olyan volt, mint olyan film, amiben nincs üres járat, amiben nincs reklám, amiben nincs leülepedés, vagy egy olyan... Sok munka volt. Vagy egy olyan lemez, mondjuk nem sok olyan lemez van, de mondjuk talán a Gazeros, Apatye for Distraction, vagy a Black Sabbath-nak az első lemeze, vagy a King's X-nek a King's X-című lemeze, ami nincs üres járat. Ami a legelső hangtól, a legütőség, akkor átüt, hogy csak a lemezt egyszerre tud végighallgatni egymásod a ötvenszer. Ilyen érdekes hasonlat. És 10 vagy 20 vagy 30 év után sem unod meg, mert az klasszikus. Igen.
Mert az ki van találva, zsenik alkották meg, zseniáist módon, abban az időben, abban a térben, abban a helyen, ahogy kellett, és az üt. És az üt, és az klasszikus lesz. Úgy, mint egy Beethoven-szinfónia, vagy egy Mozart. Egyébként nagyon hizelgő, hogy ehhez hasonlító. Igen, mert nem minden könyvet tudok végigolvasni. Én érzéssel olvasok könyvet, és hogyha a könyv viszi magát, akkor ez egy baromi jó könyv nekem. A pilóta vitte magát. Nyilván azért voltam kíváncsi a másik könyvre, mert szöges ellen,
szöges ellen téte a mondani való, szöges ellen téte a téma, de ahogy megvan írva, és nem véletlenül hoztam el magam van ezt a könyvet, mert az első oldal, ahogy én ezt mondtam nektek, vagy neked, ha az első oldal üt... Jó, de hát ez alapszabály, az első mondat üt. Na, de a Viamán a könyvben nem. Jó, de figyelj, ezt azért tegyük hozzá, hogy iszonyatos dömping van a piacon. Tehát most már tényleg mindenki könyvet ír,
most, hogy ennyire biztonságos a magánkiadás, és gyakorlatilag a magánkiadás rendszere annyira jól működik, hogy nem éri meg már csak tényleg ilyen elitista, vagy presztízs alapon kiadóhoz menni, hiszen nagyságrendekkel több pénze marad a szerzőnek a könyvön, hogyha magánkiadás van. Hát rágám, az nem ér, hogy tíz darabot adok el, vagy tízezeret adok el magánkiadás? Igen, valóban, de az sem garantált, hogy tízezeret el fogsz adni. Tehát attól, hogy kiadóhoz mész, egyáltalán nem garantált azt, hogy óriási példányszámban fogják meg,
venni a könyveidet. Tehát most erről így hozzá lehetne. Egy kiadó egyébként elég sokat telt arról, hogy elmenjen tíz darabot, hogy hova teszem a boltba, és mi a marketinget tolok be mögé a rádióba, az interneten, a tévében, nem tudom hol, az a kiadó múlik, de az, hogy a már ötvenezres példát eladott írónő mellé, vagy író mellé, a te könyvet hova kerül? De nem, soha nem raknák ki az én könyvemet, tehát hogy ott kezdődik, hogyha most én kiadóhoz megyek sem, ott tették volna ki az elvágyódást, hiszen ez az első
szép irodalmi kötetem, én kvázi egy első könyves írónak számítok, akkor is, hogyha nem. Na most ez olyan... Bocsánat, de hát... Ja, és bocsánat, és ugye nem ismert a nevem. Tehát, hogyha mondjuk nekem egy sokkal impozánsabb nevem lenne, vagy egy sokkal jobban csengő nevem lenne, és teljesen mindegy, hogy én nem íróként, hanem mondjuk celepként írom meg az első könyvem, akkor ott vagyok kint. Tehát nem tudom, hogy mikor voltál utoljára, könyvesboltban, vagy jársz-e, talán szereted el, vagy van-e idődvására?
Igen, nyomtatnom papírra, mert ingépp tartok olvasni. Igen, hogy úgy olvasol, tehát, hogy igen, mert van, aki számítógépről olvas. Tehát, hogyha elmész, bemész egy könyvesboltba, és mondjuk megnézed azt, hogy tényleg a legfrekventeltabb helyeken celebírók vannak, és mondjuk egyébként keresel egy szuborenedinet, tehát, hogy mink szuborent nem raknak ki középre a fő helyre, illetve hát, hogyha újdonságként megjelent, vagy hogyha a kiadó, ez külön támogatja. Én úgy kerestem eddig mindig a
szvorenköteteimet, és egyébként ez minden más klasszikusra is érvényes. Tehát, tehát celebíróként, celebszerzőként sokkal könnyebb ez a folyamat, tehát, hogy nálam igazából nem volt túl nagy választási lehetőség, én az időt is nagyon sajnáltam arra, hogy kiadót keressek, hanem egész egyszerűen csináltam egy témát, szerkesztők, tördelők, korrektorok, grafikusok, és egyszerűen megcsináltam magamnak a saját. No, hát akkor figyelj ide, én azért osztam ezt a könyvet ide,
mert mint az előzőekben mondtam, jeleztem, nagyon-nagyon megérintet a nyelvezete. Úgy tudsz írni a pilotát is, mint egy filmet láttam magam előtt, miközben olvastam. Várjál, itt most szabad ne feled a pilóta, interneten volt csak kint, ugye a Facebookon csináltunk rá egy marketing rendszert, és képzeld el, hogy kaptam vissza videókat, leveleket.
Érdekes volt az, hogy kikolvasták a pilotát, ahhoz képest egyébként, hogy ugye említettük, hogy mennyire nem PC a szöveg. Például az utasszállítónak a pilotája küldte a videót, hogy a segédtisztott viszi a gépet, meg a 300 utast, és ő pedig ül és olvasa a pilotát. Tehát ez annyira hozzátartozott a sztorihoz, és képzeld el, hogy egy Los Angeles-i filmes iskolának a tulajdonosa írt rám,
majdnali fél kettőkor. Neked valami fél kettőkor? Nem, nem, nem, itthon volt Budapesten, mert az ELT-en van egy akkreditáció, és írt, ahogy pont elnökválasztás volt az USA-ban, és ugye mentek a dibétek, és írt, ahogy figyelj, mennék föl nézném a dibéteket, mert ugye egész nap ezt vártam, de egyszerűen nem tudok leszakadni a sztoriról, és akkor fölajánlott nekem egy... Mármint a pilotáról? Igen, a pilóta, ez még a pilóta volt, és fölajánlott egy filmforgató könyvíró ösztöndíjat az
iskolájában. És elfogadtad? Hát elfogadtam, sőt beszéltünk arról, hogy felveszek más szakokat is, de hát ugye nekem az legalább itthon kellene lennem egy fél évet, hogy ez tolódik. Hát drágám, hajnál! Ezt mondta egyébként, csak hogy így szeretnélek megerősíteni, hogy képekben gondolkodik, és hogyha egyébként, bocsánat, még végignézed, vagy bárki végignézi az elvágyódásnak a könyv bemutatóját a Youtube-on, ott is egyébként azok a pszichológusok, akik a bétaolvasói voltak a könyvnek, és akik egyébként használj
terápiás módszerekre, biblioterapiás módszerekre. Ők egyébként a saját könyvélményükről beszélnek, és ott például az egyik pszichológus szakértő egy régi iPhone 4-esen olvasta végig a story-t. És azt mondta, hogy teljesen, mintha egy projektoron ki lett volna vetítve. Tehát, hogy képes volt egy... Azt mondta, hogy soha nem olvasott volna semmi. Jó, nem tudom mi az, hogy bétaolvasó, a pszichológus... Elmondom. A bétaolvasó... De majd akkor mondod el, amikor már... Nem bírom már ki, hogy ne abba...
Bocsánat. A irányba menjünk, ahogy én szeretném. Föl szeretném olvasni ezt a kis, ezt a bevezetést, mert innen fogjuk átkapcsolni, mert... Szuper. A 86 évekről fogunk beszélgetni, mert a könyvtémáról, és hogy hogy jönnek ide a pszichológusok, vagy a pszichiáterek, meg hogy jön ide a bétaolvasó. Oké. Na szóval, első fején. Remélem, hogy ügyes leszek, és nem cseszem el. Magyarország 1980-ig, csak azért olvasom fel az elejét,
mert én láttam. Mert ez megalapozott. Én láttam ezt a főhőst. Láttam. Mert... Mert annyira... Annyira... Plasztikus. Anyám megint Zoltán Erikát hallgat. Nagy terpezben áll a hangosan rászkódó centrifuga előtt, két karja feszesen nyújtva, szorítja a tetejét, küszövig áll a víz. Egy hangszínen, hüppögés nélkül sír. Sír, közben rászkódik, sokára veszi a levegőket. Nem értem, miért nyomja azt a tetőt, magától is csukva maradott.
Nekem mindent erőből kell csinálnia, mintha csak így lenne képes megélni a mindennapokat. Ha nem hajlik, akkor törjön. Szorítani, rávágni, belerugni, kurva istenezni. Ajtót csapkodni, ardítani, kifelé fájni. Állni a hipószagú vízben, direkt nem feltörölni, csak azért is leszarni, vizes papusban kicupogni a vécéig, nyitott ajtónál zubogva pisálni, beletrombítálni a vécépapírba. Mindegy, csak érezze más és rosszul magát.
Könnyebb lenne. Látom. Tehát látom, ahogy rászkodik. Ez az irodalom. Fige, hogy ez... Engedjük meg az irodalomnak, hogy ez legyen az irodalom hatása. Igen, én szeretném a publikumon bemutatni, hogy akár irodalmat is... Ráérsz este lesz egy íróolvasó találkozom, beugrassz. Hogy én azt szeretném, hogyha az emberek ilyet, ilyen minőségét olvasnának, és én az írölok annak,
hogy te ülsz velem szemben, mert akkor meg tudlak téged mutatni. Honnan a 80-as évek? Honnan ez a rászkódás a mosógéppen? Mert ez megtörtént. Ezt azért látod te is magad előtt, hiszen ebből neked is vannak élmények. Nektek is forgótárcsás mosógépet. Hogyne? Hát csak is az a hajdú. Meg a keverőtárcsás. A forgódókos centrifugának hívták és keverőtárcsás mosógépet. Talán volt a gálismeretből. Szóval honnan ez a plastikus kép? Honnan? Hogy jött a téma?
Az előbb azt kérdezted, hogy hogy lesz valaki író. Szerintem úgy lesz valaki író, hogy iszonyatosan jó memóriája van. Tehát én például gyors olvasó vagyok. Egy ilyen könyvet szerintem egy délután kiolvasok, vagy lehet, hogy hamarabb. Mert nagyon gyorsan fogom fel a képeket, nagyon gyorsan tudom feldolgozni a képeket, és egyébként érdekes módon ezt elraktározom. Tehát ezek az élmények, amik egyébként a könyvnek a kerettörténetét adják, ugye azt azért mondjuk el, hogy nem feltétlenül önéletrajzi könyv,
hát ugye nyilván rendkívül módon benne vagyok, ezek alapján, az élmények alapján. Tehát ezek ilyen zsigeri emlékezetek. Ez zsigerben van meg. Tehát, hogyha meghallgatok mondjuk egy Zoltan Erika számot, ami egyébként akkor elég gyakran előfordult. Meg van benne autonfamilia, meg van benne ő. Igazából minden benne van. Tehát szerintem mindenféle szinten vissza tud vinni abban a millióban. Abszolút. Tehát akkor is visszavisz, hogyha egyébként te nem hallgattál Zoltan Erikát,
telne autonfamiliát, de hogy egyébként zsigerileg belén kivódott az a fajta egyforma gyerekség, nem tudom erre mennyire emlékszel, hogy mindannyiunknak egyforma gyerek. Ez lett volna a következő kérdésem. És voltaképpen, hogyha mondom, én meghallok egy Zoltan Erika számot, akkor nekem ilyen másodperceken belül komplet képek jönnek be, és akkor ezeket igazából csak jól formába kell önteni. Na jó, de 300 vagy 400 oldalon keresztül ezt megtartani, és annyi mindent a...
Mihez nekem is értem. A kockás abrosztó kezdve a szódapatronék meg, amit ez az anya a lányával, a piros linóleum, tehát nálad a panelban a piros linóleum, és egyébként tényleg, én ritkán jártam, de tényleg piros volt az a rohadt linóleum, és tényleg így ázkodott. És ahogy tervezd be, nyomja az anyuka, honnan a sztori, honnan a főhősök, honnan az anya, honnan a lánya, honnan ez a megrendítő és vérlázító és ajtó,
miadék sztori, ez honnan. Hát figyelj, szerintem... Mert ezt szerencsén, én ilyet nem... Elsősorban... Nem tapasztalatom, hál' Istennek. Figyelj, ezek a sztorik a mai napig megvannak. Tudom. Egy kritikus írta a könyvről Hortolányi Gábor, hogy igazából minden ugyanaz, ami a könyvben le van írva, csak jobb autókkal járunk. Igen. Szebb útorok vannak a lakásokban esetleg, de hogy egyébként ez a fajta nyomor, ami megjelenik a könyvben, ez ugyanúgy aktuális, 30 év múlva is.
Én egy olyan történetet akartam írni, ami nem nosztalgikusan mutatja be a mi gyerekkorunkat, hanem a valóságot mondja. Ugye biztos te is láttad Facebookon, vagy különböző platformokon, hogy mi vagyunk az utolsó, mi vagyunk az X generáció, ez a 60-as évek közepétől, tudom, milyen a 70-as, 80-as évek is. Igen. És hogy az X, hogy mi vagyunk az utolsó hősök, mert hogy nekünk még ott volt a kulcs a nyakunkban, és mi fölmásztunk a legmagasabb mászókára. Tudod, van ez a túlzott idealizálás,
annak a kórnak, ami szerintem egész egyszerűen nem igaz. Tehát, hogyha én visszagondolok arra a rendszerbe, amiben én felnőttem, én ebben gyerekként fuldokoltam. És szerintem, amikor olvasod a regényt, amit erről írtam, ezt a fajta kétségbeesést kapod vissza, hogy senki nem segít, hogy mindenki csak csinálja a saját programját, mert a programok alapján futottak emberek, és egyszerűen egy bizonyos szintig volt interakció az emberek között, tanárgyerek,
ugye a konyhásnéni sztória, amit a legtöbben jeleznek vissza, hogy azon ledobták a láncot, hogy minden iskolában volt egy szadista konyhásnéni, hogy azok a kapcsolódásaink a többi emberrel, amiknek sokkal mélyebnek és sokkal alaposabbnak kellett volna lenni, az iszonyatosan felületes volt, és rendkívül kirekesztő. És most is.
Azt, hogy mertem a főhősömet, aki egyébként egy 13 és fél éves gyerek. Hát, amit eljutottam a harmadik fejezet végén, odáig, hogy az 13 és fél éves, akkor dobtam le a láncot igazából, mert én azt hittem, hogy egy 16-17 és lányról van, 18. Nem, nem, nem, és egyébként korunkban, és akkor még, bocsánat, még egy gondolat, hogy azok az ábrázolások, amiben mertem ábrázolni ezt a gyereklányt, azokon mindenki forgatja a szemét, vagy hát illetve most már szerintem egyre kevésbé, mert szerencsére,
egyre többet merünk beszélni a gyerekeket érő abúzusokról, ami akár szexuális, akár bármilyen jellegű abúzus, tehát most már azért annyira nem szemforgató a sztori, de figyelj, engem ezért a könyvért szerintem 10 éve kifiléztek volna. Gondolom. Ki? Figyelj, az, hogy előbb szexuális környezet, vagy hát a szexualitását be merem mutatni egy 13 és fél éves gyereknek, arra azt mondják, hogy na hát kérem szépen, ilyen nincs.
Meg utána kell nézni a statisztikáknak, hogy ma Magyarországon hány gyereklány megy férhez, hány gyereklány szült gyereke, 18 év alatti gyerekekről beszélünk, és iszonyatosan megdöbbentő számot kapunk mai napig. Egy, kettő, meg ugye ebben az időszakban azért a szexualitás az egy picit erősebb tabu volt. Ugye most, amikor a gyerekeknek a mobiltelefon ott van a zsábében, és kettő kattintásra van a legdurvább pornótól, azért ezt el tudjuk képzelni, hogy ez most hogy nézhet ki.
Nem, hogy ez egy régi jelagú történet, hanem egyre aktuálisabb történet, amiről nem tudunk eleget beszélni. Azért itt se leányálom, amely ebben a könyvben van írva a nyolcanságban. Én azt akartam még megkérdezi tőled, hogy egy 13 éves, 13 és fél éves rányról beszélgetünk, de ahogy a könyv, ahogy játszódik, a könyv, amikor van, a regény, a folyam, a történés, akkor 13 és fél éves csaj.
Lehet ennyire szofisztikál, ennyire érzéges, ennyire tudatos abban. De te, amiket leírsz, 40 éves... 30-as éveim elején. Na igen. 30-as, 40-as éveidben leírod azt a bölcsességet, amivel egy 13 és fél éves nem rendelkezni. Nekem az volt nehéz összerakni a regénybe, hogy egy nagyon... Nekem a keresztlányom 13-ös. Igen.
Ha elolvasom az ő szemével, akkor ez egy nagyon bölcs, nagyon részletgazdag, nagyon sokat látó, mint hogyha... Tehát valóban az van, hogy te bölcsen, felnőttként írod meg annak a gyereknek a sorsát. Nekem az volt nehéz összerakni, hogy honnan tudja ez a kis csaj tizelmesen, hogy ez történik vele. De nem tudja. Nem tudja. Nem tudja. Azt már te teszed hozzá, hogyha úgy olvasod... Illetve te teszed hozzá. Hát vagy én, vagy te az olvasom, mert én csak amit beletettem ebbe a szoriba, azt beletettem. Te meg amikor olvasod, akkor nyilván integrálod
a saját mindenet szerint. Tehát, hogy ami vagy te Herceg Zoltán, te Herceg Zoltánként olvasod ezt a sztorit. De egyébként, hogyha úgy nézed és úgy olvasod ezt a könyvet, esetleg próbáld meg nem a saját eddigi elért tapasztalataidon keresztül lefordítani a sztorit, hanem csak úgy olvasd, ahogy van, akkor látod, hogy igazából nem volna konklúziót semmiből.
Nem. Hát a neve se derül ki. Nem, derül ki. Sevezeték neve. Tehát igazából az, amit te ez alapján emögé látsz összefüggéseket már, és erkölcsi, és mindenféle konklúziót, azt már te teszed hozzá. Az én vagyok. Ő csak közöl. Tehát, hogyha olvasod a sztorit, akkor egyáltalán nincsenek benne olyan meglátások, ami egyébként egy felnőtt rejellemzős, és erre nagyon vigyáztam, hanem ez egy fejlődéstörténet. Az már a tiad.
Az már a változásig, tehát eljutunk konkrétan Orbán Viktor beszédéhez, igen, 89 a végén, ugye Nagy Imre újratemetésén, tehát úgy zárul a sztori, hogy megindul valami Európában, hogy megindul egy óriási változás, és mindenféle politikai, és emberi, és társadalmi szinten megindulnak ezek a változások, és az ő sztoriának egyébként ebben a könyvben ott van vége.
hogy van minden eztól ott játszódik, és egy új világ nyílik ki. Tehát, hogy igazából nincsen semmilyen olyan bölcsesség benne, amiről te beszélsz, hanem ezt már te építed fel a karakter mögé, hiszen ő gyakorlatilag, hogyha ezt a könyvet olvasod, olyan, mintha így beülnél valakinek a testébe, és általa látnád a sztorit, ugye, hogyha akarjuk, akkor ez egy ilyen filmes megjelenítésben. Igen, egy eszemes, viszont jól végig. Abszolút, így jelenne meg, és voltaképpen ő csak elmondja, hogy ott megyek, és az a fal, ilyen tapéta, és izé,
ez történik, és oda megy, és megfogdós, és... Hát akkor én vagyok az a nagyon bölcsök, én megérokta a tudást. Figyelj ide, mi az, hogy bétaolvasó, és hogyan-e ez a könyv, a pszichológus, meg a pszichiáter, mert ahogy már idézted, hogy ők mit mondtak. Igen, igen, igen. A bétaolvasók azok az olvasók, akik menetközben olvassák a könyvet, és még a szerkeztés előtt... Menetközben az, hogy írás, közbefejzetekén mondjuk. Igen, igen, igen. Hát ahogy kinek a bétája, hogy olvas, van, aki befejezi az egész könyvet, és akkor átadja a saját
Vagy egy lektor? Nem, nem, ők nem szerkesztenek és nem lektorálnak, ők a saját benyomásaikat mondják el a könyvről, és akkor ezáltal információt ad az írónak. Ez egy várazatos brigád? Abszolút. Vagy ez egy műértőközönség, vagy civilis, vagy én is? Hát ugye te a pilotának a bétaolvasója? Abszolút, abszolút. Te választod ki ezeket a bétaolvasokat? Nem, nem, nem. Nekem a legközvetlenebb barátaim olvassák, akik egyébként véletlenül pont pszichológusok. És aztán
és az ő visszajelzéseik alapján próbáltam igazodni menet közben, hogy egyébként mondjuk szakmai szemmel megfelel-e a valóságnak, amit beleírok, mondjuk azokat a fikciós elemeket, amikben esetleg bizonytalan vagyok. Nem nagyon volt ilyen egyébként a könyvben, és szinte azon nagy. Ha ez fikciós elemek, drágám, hát az egész egy fikció. Hát ő nem. De az van írva ide az elejére. Igen, nem. Hogy ne tévessze meg senkit. Hát most figyelj, nem.
Tehát, hogy azt kell erről a könyvből tudni. Igen. Tehát ugye pontosan konkrétan az van beleírva, hogy annyira egyformák voltak, és amiről az előbb beszéltük, hogy annyira egyformák voltak, akkor a sorsok nagyobb részt. Olyan egyforma élményeket éltünk meg, hogy igazából ez bármelyikünkkel megtörténhetett volna. Igen. És sok munka meg is történt. És meg is történt, hogy ne történt volna meg. És rengeteg mindent emeltem be a kerettörténetben, az én életemben,
tehát minden, amit olvasol benne, az nyilván olyan sztorik, amiket én már nem akartam kitalálni. Például a millió, az iskolai konfliktusok. Tehát egy csomó mindenben valamilyen módon benne vagyok. De ahogy a pilotánál is nagyon vigyáztam arra, hogy ez ne egy az egyben egy real sztori legyen felismerhető karakterekkel. Ezért ezek a karakterek el lettek mosva olyannyira, hogy sokszor még én sem ismertem rá. Tehát, hogy igazából ez így helyes az, hogy ez mennyire igaz történet, és mennyire fikció.
Igaz történet valahol. És ugye minden író saját magán keresztül engedi át a történetet attól olyan, amilyen. Ugye nyilván vannak szerzők, akik a saját történeteiket írják le egy az egyben. Igen, ezeket hívjuk önéletrajz. Nagyon érdekes felismerés volt, amikor olvastam a könyvet, hogy... Melyike? De ezt. És te is írtad benne, hogy ez van akkor, hogy mindegyik önke megtörtént volna, meg mindegyik önk hasonlített élet, és mindenki felismeri.
És mindenki felismerte eddig. Azért, mert nem volt szabadság. Mert volt egy keret, egy nagyon szűk keret, egy úgynevezett kommunizmus. Amiben bele is akartak préselni. És bele is préseltek minket. Bele is préseltek minket. Ezt a magyar társamat tudták bele préselni. Hát nézd, mai napig is bele vagyunk préselve egy olyan rendszerbe, ami műkörösképtelen, és hát én hihetem, hogy én ha kimegyek a pusztába a kékséggel, akkor én meg tudok onnan menekülni. De hogyha jön az erőszakszeret, akkor nem lelőhetnek.
Hogy ne? Hihetem az, hogy szabad vagyok. Hihetem az, hogy szabad vagyok, de nem biztos, hogy egy puskacsővel szemben is szabad leszek. És azt mondja a törvény, meg a TEC, meg a katonaság, meg a rendőrség, meg a belügyminiszter, hogy te törvény szektél, te bűnöző vagy, és börtönbe kerülsz. Én meg azt mondom, hogy ti vagytok a bűnözők, mert az élettel ellentétes törvéket hoztok nekem, állítanak az én fejlatilmazásomra. Ez egy hazug, szaros, képmutató állak álszett világ.
Még a szabadság is szubjektív és relatív. Abszolút. Miért nem az? Hát az, azért mondom, hogy ebben a könyvben... És hogyha belegondolsz, bocsi, csak az előző gondolatodra még ráfűzném azt, hogy egyébként milyen érdekes, mert amiről te úgy beszélsz, mint egyfajta bék jó, az nagyon-nagyon sok embernek, és még a szüleink generációjának... Szabadságot jelent. Nem, hogy a szabadságot, hanem a biztonságot. Nem feltétlenül a szabadságot, de nem mindig a szabadság jelenti a biztonságot. Sőt, hát a kettő szerintem ellentétes.
Nagyon biztonságban érzem magam a szabadság. Hogy van a te kis titulósod a Facebookon? Érdejünk csak rá. Nihilisztek, egyszerűen. Igen, ez pont erről szól egyébként. Ugye a nihilizmusod, ami szerintem születettem benned van, a születettem benned van egyébként az, hogy semminek semmi értelme nincs igazából. Mert annyira olyan kicsik vagyunk, és annyira rövid időt töltünk itt, még akkor is, hogyha valaki mondjuk, mit tudom én, egy reinkarnációban hisz, most ebben nem menjünk bele, de
hogy egyébként, de hogy egyébként annyira kevés térhely, meg minden jut nekünk, hogy azon túl, hogy ennek keresel egy éttermet, éttermet, értelmet. Az éttermet is mutána keresünk. Igen, éttermet utána keresünk. Tehát, hogyha keresel valami értelmet neki, akkor esetleg kaphatsz egy megnyugtató választ valamelyik vallásból. De különben a nihilizmust azt hozod magaddal, te is hozod magaddal, és ezt a nihilizmust keresed akkor, amikor azt mondod, hogy te most fogad magad,
a képzőbe, és te szeretnél magadnak egy területet, amit egyébként én megcsináltunk, emlékszel, Majorkán, a birtokon, ahol voltál, azért az pontosan már erről szólt. Szóval én akkor már azt nagyon éreztem, hogy itt valami lesz, de ez egy másik beszélgetés témája lesz, de most nem menjünk bele. Tehát, hogy amikor te azt mondod, hogy te kimész a pusztába, az az a fajta nihilizmust, ez a csak az életért élni. Ugye a lárpullár, a lárpullár életérzés, amikor tényleg csak a művészetet a művészetért éled, meg csak azért,
hogy maga az eszenciája meg legyen annak a bizonyos dolognak, azt szerintem pont ez, tehát ez a nihilizmus, az existencializmus, meg az, hogy van egy gyerekem, akit fel kell nevelni, és őt vele nem tehetem, illetve, hát én még a kicsit, azt még fel kell, igen, a nagymár felnevelődött, de hogy existencialistának lenné, meg pontosan ezt jelenti, hogy nem tehetem meg a gyerekkel, illetve megtehetném, de nem hiszem, hogy ez korrekt lenne vele, hogy én kiviszem magammal a pusztára.
Konkrétan az én főemben van egy kép, hát például van egy kép, hogy én például nagyon szívesen elmenék Balira, tehát így is nagyon lejöttünk a térképről, hogy egy is Majorkán élünk egy szigeten, a szigeten is egy olyan lakóközösségben, ami így eléggé szelektált, de hogy még délebre a trópusokra lemenni valahol egy, mit tudom én, egy bambuszkonyho, egy bambuszépületben, hát azért most már nem konyhorról beszélünk az okosházak, azért most már eléggé komfortosak, de hogy tényleg csak azért élni,
hogy szeressünk. És csak elsősorban magunkat. Mert hány ember szereti magát, de most komolyan. Kevés ember szereti magát. És akárhova menekülünk saját magunk elől, vagy akárhova menekülünk a boldogság felé, vagy az abszolút szeretet felé, vagy az abszolút béke felé, vagy a szabadság felé, akkor is viszjük magunkkal azt, ami bennünk van, ami mi vagyunk. Nem tudunk se a múltunk,
se a történelmünk, se a konyhár, se a... Nem. Nem kell. Nem kell. De elfogadni el lehet. Hogy ne. Hát az az elfogadás. Ott van most, innen jött. De érdekes. Más, mint én, de hol a közös pont. Én ezt keresem. De te ezzel valahogy... Hány százalékban találkozol ezzel az emberi attitűddel, ami egyébként alapvetően az elfogadásra épül. De most komolyan, tehát tízből mondj egy számot, hogy hány emberrel találkozol, akin tényleg azt látod. Én azt mondom, hogy veled most találkoztam, drágám, és nagyon örülök, hogy van egy legalább biztos,
de szerintem sokkal több, és itt van mindjárt másik, rei a harmadik, tehát hárma biztos, hogy szerintem sokkal többen. Úgyhogy nagyon nagy szeretettel köszönöm neked, hogy leültünk. Szerintem egy baromi jó, izgalmas, fú, alig véget éri tudó beszélgetésen vagyunk túl, és köszönöm, jöreztem magam, nagyon gyorsan elment az egy óra. Olvassátok el azt a könyvet, és beszélgessünk róla.
Egymásról, mert hú, de sok tanulság, hú, de sok tanulság, és egymástól tudunk, egymásért tudunk lenni, létezni és szeretni. Így van, ezt szerintem tökéletes végszó, és nagyon szépen köszönöm. Én is köszönöm. Tök jól dumáltunk, folyt köv az étteremben. Pápa.